2017. április 12. szerda
EU–Örményország kapcsolatok a választások után
2017. április 10-én az Európai Parlament Külügyi Bizottsága (AFET) az EU–Örményország kétoldalú kapcsolatokat tárgyalta meg. Mint ismeretes, április 2-án a dél-kaukázusi országban parlamenti választásokat tartottak.
. Az eredmények szerint a Szerzs Szargszján államfő vezette, európai orientációjú Örmény Köztársasági Pártnak minden esélye megvan arra, hogy újra kormányt alakíthasson, mivel elnyerte a szavazatok felét.
A választásokon az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) több száz megfigyelője volt jelen. Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR) küldöttségének tagjaiként az Európai Parlament képviseletében – többek között – Heidi Hautala (finn, zöldpárti), Boris Zala (szlovák, szocialista) és Javier Nart (spanyol, liberális) képviselők voltak jelen. Beszámolójában Hautala képviselőnő elmondta, hogy bár a választás az alapvető szabadságjogok betartásával zajlott le, az ellenzéki pártok komoly szabálytalanságokról tettek panaszt.
Tőkés László EP-képviselő, aki az EP részéről az EU–Örményország kétoldalú kapcsolatokért felelős néppárti jelentéstévő, üdvözölte a választási eredményeket. Emlékeztetett, hogy a 2015 decembere óta tartó kétoldalú tárgyalásokat követően a bilaterális megállapodás aláírására várhatóan ez év második felében kerülhet sor, amely a kereskedelmi kapcsolatok erősítésében és a nemzetközi elveken nyugvó politikai reformok előmozdításában is egy fontos eszköz lehet. „Szükség van arra, hogy Örményország polgárai ismét visszanyerjék bizalmukat országuk jövőjében. Az új megállapodás segíthet ebben. Amennyiben Jereván továbbra is elkötelezett az együttműködés erősítése és elmélyítése mellett, Örményország európai jövőjét az Európai Parlament továbbra is támogatni fogja” – emelte ki az erdélyi képviselő.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












