2021. november 2. kedd
Send this article Print this article

Csöndes, öntudatos emlékezés egy felszámolt magyar temetőre

Imádkozni gyűltek össze a hívek az egykori nagyváradi Olaszi temetőben hétfőn kora este az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által immár mintegy másfél évtizede rendre megszervezett hagyományos megemlékezésen.



Az emlékezők ezúttal is gyertyákból, mécsesekből rakták ki a román kommunista rezsim idején bezárt, elhanyagolt, majd leromboltatott sírkert régi nevét. A „demokráciában” véglegesen felszámolt és pihenőparkká, játszótérré alakított temetőben háborítatlan nyugodtak évtizedeken át a váradi magyar közösség jeleseinek és közembereinek földi maradványai, egy részükét sikerült áttemettetni, másokéit a buldózerek tüntették el.  



A mintegy kéttucatnyi megjelent előtt Tőkés László, az EMNT alapító országos elnöke mondott rövid beszédet. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke kiemelte, hogy „amikor ide jövünk emlékezni, akkor a gyökereinkhez való ragaszkodás beszédes megnyilvánulásán veszünk részt, hiszen az a nép, amely elveszti gyökereit, annak már jövője sincsen”. Majd a kálvini bűnbánó imádságot idézte, mely úgy szól, hogy a szentek egyezségében, az angyalok és üdvözült lelkek társaságában gyülekezünk össze és járulunk a Mindenható trónusa elé, „vagyis úgy egységes a mi embervilágunk, ha a valaha voltak és az eljövendők közösségében találkoznak a jelenben.” A beszéd után a püspök áldást mondott, majd közös imával zárult a rövid megemlékezés.
A bensőséges esemény után a helyi sajtónak Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke nyilatkozott a helyszínen, emlékeztetve arra, hogy néhány évvel ezelőtt a hatóságok a havaselvi Mihály vajdáról nevezték el az egykori temető helyén kialakított parkot. „Tiltakozásunk és számos kérelmünk során félsikert értünk el, hiszen bár hivatalosan is Olaszi park lett a közterület elnevezése, de ez csak román formában, Parcul Olosigként szerepel a dokumentumokban, feliratokon. Azért is fontos számunkra ez a megemlékezés, mert Várad számos történelmi temetője közül Olaszi volt talán a legértékesebb, hiszen ez Váradnak egyfajta Házsongárdja volt, ahol két évszázadon keresztül nemcsak Bihar megye nemes és arisztokrata családjai, hanem egyházi elöljárók, művészek, mérnökemberek, valamint magyar forradalmárok és szabadságharcosok temetkeztek. És ezt a temetőt sajnos a kétezres években úgy parkosították, hogy szinte minden síremléket eltüntettek. Ezzel a megemlékezéssel is az a célunk, hogy az új generációk is tudatosítsuk: itt nem egy egyszerű parkról van szó, ahol játszótér, fagyizó és kutyasétáltató van, hanem ez bizony egy szent hely, egy temető is, ahol sokezer ember alussza jeltelen sírokban örök álmát. Mi ezt az emléket mindenféleképpen meg fogjuk őrizni, és folytatódni fog a küzdelem, hogy ne csupán román nyelven szerepeljen ennek a közterületnek a megnevezése, hanem Olaszi temetőként vagy Olaszi kertként is” – fogalmazott a politikus. 

www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010