2009. augusztus 30. vasárnap
Send this article Print this article

Berényi Károly: Ökumené

„Az ökumenizmus egy olyan fogalom, eszme, mentalitás, melynek lényege, a különféle keresztény felekezetek hitnézeti különbségei ellenére, az egymás iránt tanúsított tolerancia, a különbségek helyett, a közös pontok, az alapvető egyezőségek hangsúlyozása. Közösségvállalás, az együttműködés keresése.”
 
ELŐZMÉNYEK

Július végén az a szerencse ért, hogy Kószó Péterrel, a vendéglátó Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város alpolgármesterével jelen lehettem szeretve tisztelt püspökeink, Tőkés László, erdélyi református püspök, európa parlamenti képviselő és Kis-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök baráti megbeszélésén, ahol a két egyházi vezető egyeztetett az egy hónappal későbbre tervezett egyetemes imanapról, melyen – a terv szerint – a Kárpát-medence történelmi magyar egyházai tiltakoznak majd, a felvidéki magyar kisebbséget sújtó szlovákiai államnyelvtörvény bevezetése ellen. Minderre a Vásárhelyhez közeli üdülőfaluban: Mártélyon, Hódmezővásárhely önkormányzati pihenőházában került sor, stílszerűen: egy tiszai halászlé vacsora mellett.





Tőkés Püspök Úr, aki 2005 óta Hódmezővásárhely elsőszámú tiszteletbeli polgára, szívesen vonul vissza a világ zajától a csendes tiszai holtág festői szépségű partjára, évente akár több alkalommal is. A befogadó város, ahol számos tisztelő barátja él, nagy örömmel nyugtázza ezt a megtisztelő bizalmat és igyekszik optimális körülményeket teremteni a lánglelkű egyházi és közéleti vezető aktív pihenéséhez. Hogy ez a pihenés aktív, ahhoz kétség nem férhet, hisz naponta több kilométert úszik a Tiszában, és egész nap dolgozik: telefonon szervez, iratokat rendez, rengeteget olvas, készül az újabb feladatokra, az értünk is vívott csatákra, most már az Európai Parlamentben is…

Egy ilyen alkalom volt az a 2009. július végi este, amikor eldőlt a tiltakozó találkozó méltó helyszíne: Szeged emblematikus kéttornyú katedrálisa, a Dóm. Eldőlt a meghívottak személye is (micsoda névsor!). Eldőlt, hogy ha a Duna Televízió egyenes adásban közvetíti az eseményt, az egész Kárpát-medencei magyarság ott lehet lélekben a szegedi eseményen. És eldőlt, hogy a hódmezővásárhelyieknek most nem lesz feladatuk a szervezésben, csupán meghívott vendégként vesznek részt augusztus 30-án a szegedi ökumenikus találkozón.

Tudni illik az első változat szerint, két helyszínen zajlott volna a tiltakozó nagygyűlés. A kárpát medence magyar egyházi vezetői Szegeden a Dómban, a kárpát-medencei magyar politikum és kultúra jeles képviselői pedig, Hódmezővásárhelyen, a Városháza Dísztermében találkoztak volna.

Önérzetes lokálpatriótaként először fájlaltam, hogy a vásárhelyi helyszín elmaradt, és csak Szeged hírnevét öregbítette a rendezvény. A sikeresen megvalósult nagytalálkozó után azonban belátom a döntés ésszerűségét, és meakulpázok…

A TALÁLKOZÓ

És több millió magyar nemzettársunkkal együtt láthattuk, hallhattuk 2009. augusztus 30-án a Szegedi Dómból közvetített Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozót. Hallhattuk a vendéglátó Kiss-Rigó Lászlót, a szeged-csanádi megyéspüspököt és Magyar Annát a Csongrád –megyei Közgyűlés elnöknőjét, Bábel Balázs kalocsai érseket, aki az ez évi Csíksomlyói Búcsún is prédikált. Hallhattuk a szlovákiai Magyar Koalíció Pártelnökének Csáky Pálnak a beszédét. De hallhattuk Fazekas László, a Szlovák Református Egyház püspökének, Schmitt Pál az Európai Parlament alelnökének gondolatait is. Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspökének, Surján László kereszténydemokrata EP képviselőnek, Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspökének beszédei közben a magyar kultúra jeles előadóművészei magas színvonalú előadásukkal tették még emelkedettebbé a hallgatóság lelkét és még ünnepélyesebbé a találkozót. Akiknek ezt név szerint köszönhettük: Nyisztor Ilona csángó énekművész, Péterffy Lajos nagyváradi színművész, a Szegedi Dóm Énekkara és Gyimesi Kálmán operaénekes.

A találkozó díszvendége, Berndt Posselt bajor EP képviselő beszédét hallgatva, jó  érzés volt magyarnak lenni. Szent István király európaiságát méltatva perceken belül megerősítette megtépázott önbecsülésünket, és visszaadta az európai integráció szellemiségébe vetett hitünket – Balog Zoltán református lelkész, a Magyar Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottsága elnökének tolmácsolásában…

És hallhattuk Tőkés László romániai magyar EP képviselő messze zengő mondatait:

„… itt, a Szegedi Dómban, mi is ezen az úton járunk, amikor Európa keresztény gyökereiből és értékrendjéből kiindulva, a hitvalló erdélyi püspök, Jakab Antal szavaival valljuk: A kereszténység és a magyarság egy és szétválaszthatatlan. Ha szétválasztjuk, az olyan, mint amikor a test a lélektől válik el: az a halál.

Széchenyi István mondását kiegészítve, hadd tegyük hozzá: Hitében és nyelvében él a nemzet.

Isten Igéjét édes anyanyelvünkön hallva, testvéri együttérzéssel vállalunk közösséget azokkal, akik a nagyságos Fejedelem II. Rákóczi Ferenc nyugvóhelyéül szolgáló Kassai Dómban, vagy a moldvai csángók templomaiban Isten szavát nem hallgathatják magyarul, és azokra a Testvéreinkre, akiknek Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, vagy Szlavóniában nincs se Templomuk, se Iskolájuk (Reményik Sándor)…

…Mi egy olyan Európában reménykedünk, és azért emeljük fel szavunkat és imádkozunk, melyben ez az isteni méltóság illet meg valamennyi népet és nyelvet, és melyben emberi méltóságunkat sem csorbítja kisebbségeket jogfosztó politika, törvény vagy intézkedés…

…A Szegedi Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozó résztvevői, egyházi, polgári és politikai képviseletei a mintegy 600 ezres lélekszámú, az ország lakosságának több mint 10 %-át kitevő felvidéki magyarság iránti együttérzéssel emelik fel szavukat és tárják a nemzetközi demokratikus nyilvánosság elé a 2009. szeptember 1-ével hatályba lépő szlovákiai államnyelvtörvény ügyét, annak haladéktalan felülvizsgálatát, illetve visszavonását követelve a posztkommunista szlovák kormánytól.”

MÉRLEG

Úgy hiszem a televíziónézők milliói szerte a világban és a találkozó több ezer résztvevője a Szegedi Dómban, ahol Becsey Zsolt, Deuts Tamás, Szájer József EU parlamenti és országgyűlési képviselők, Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, Szűrös Mátyás köztársasági elnök, Csóti György volt külügyi államtitkár és még számos ismert hazai és határon túli magyar közéleti szereplő és egyházi vezető mellett, Hódmezővásárhely Önkormányzatának képviseletében, Kószó Péter, Grezsa István képviselőtársaimmal mi mindahányan egyet tudtunk érteni, össze tudtunk fogni egy közös nemzeti ügy, az anyanyelvhasználat szabadságának érdekében.

És amint a Nagytalálkozó  ötletének megszületésénél Mártélyon, úgy a megvalósult program lezárásánál Szegeden, a római katolikus püspöki palotában is jelen lehettünk alpolgármester barátommal, többek között a vendéglátó Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Pápai Lajos győri megyéspüspök, Hermán János nagyváradi református egyházkerületi tanácsos, a komáromi Kálvin János Teológiai Akadémia tanára, valamint Tőkés László református püspök társaságában.

Jó volt részese lenni, a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát és az Erdélyi Református Egyházat képviselő jeles egyházi vezetők építő jellegű párbeszédének. Jó volt megtapasztalni „a közös pontok, az alapvető egyezőségek hangsúlyozását”, a „hitnézeti különbségek ellenére” a „közösségvállalás, az együttműködés keresését”.

Úgy éreztem, akkor este ott Szegeden, és virtuálisan az egész Kárpát-medencében megvalósult az ökumené.

UTÓIRAT

2009. szeptember 3-án Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése felhívással fordult Magyarország valamennyi önkormányzatához, melyben kértük, hogy határozattal támogassák az alábbi kezdeményezésünket:

„A közgyűlés azzal a kéréssel fordul a Magyar Köztársaság Országgyűléséhez, hogy a törvényhozás kezdeményezze az Európai Uniónál, hogy az Európai Parlament szólítsa fel Szlovákiát, az Unió szellemiségével ellentétben álló szlovák államnyelvtörvény visszavonására.

A közgyűlés felhatalmazta Dr. Lázár János polgármestert, országgyűlési képviselőt, hogy ezt a kérést terjessze az Országgyűlés elé.

Az erről szóló határozati javaslatot ellenszavazat nélkül fogadtuk el…


Dr. Berényi Károly, a határon túli magyar ügyek önkormányzati tanácsnoka



hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010