2013. május 14. kedd
Beiratkoztatási program Dél-Biharban is
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, továbbá Nagy József Barna a Rákóczi Szövetség nagyváradi szervezetének vezetője, az EMNT partiumi régióelnöke 2013. május 14-én Budapesten egyeztettek a magyar iskolakezdők számára meghirdetett beiratkoztatási program Bihar megyei kiterjesztésének folytatásáról, különös tekintettel a dél-bihari szórványban élő magyar iskolások támogatásáról.
Fotó: Mohácsi László Árpád
A megbeszélést követő sajtótájékoztatón Tőkés László hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy minél több erdélyi magyar család vállalja gyermeke magyar iskolába íratását, annál is inkább, mivel e nélkül okafogyottá válik az önálló magyar felsőoktatásért vívott küzdelem. A Rákóczi Szövetség a magyar civil szféra jeles képviselője, mely beiratkoztatási programja révén hozzájárul ahhoz, hogy az iskolakezdők magyarul tanuljanak – hangsúlyozta az erdélyi képviselő, aki megköszönte az elnök úrnak az elmúlt huszonhárom évben kifejtett, nemzetépítő munkáját, az erdélyi magyar közösség megmaradását szolgáló állandó támogatását, és különösen azt a segítséget, amelyet Halzl József a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium Zárda utcai épületének megszerzésekor nyújtott.
Halzl József a beiratkozási programról szólva elmondta: minden évben egyszeri támogatást biztosítanak azon felvidékieknek, akik vállalják gyermekük magyar iskolába íratását, emellett karácsonykor ajándékcsomagokkal kedveskednek számukra. Tekintettel arra, hogy a Partiumban is felgyorsultak az asszimilációs folyamatok, másfél évvel ezelőtt e régió egyes iskoláira is kiterjesztették magyar beiratkoztatási programjukat. A mai napon (2013. május 14-én – szerk. megj.) folytatott tárgyalások értelmében, a Rákóczi Szövetség nagyváradi szervezete közreműködésével a szórványosodó dél-bihari magyar iskolások is ösztöndíjban részesülhetnek a program keretében. Ugyanakkor terveik között szerepel a program Erdély egészére való kiterjesztése is, melyet évekkel ezelőtt, még püspöksége idején Tőkés László kezdeményezett – tájékoztatott Halzl József.
Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke, a Rákóczi Szövetség váradi szervezetének vezetője köszönetet mondott Halzl Józsefnek, hogy szívén viseli az erdélyi magyarok sorsát. „Minden egyéni érdek eltörpül a nemzeti érdek mellett, ez a gondolat konkretizálódik a Rákóczi Szövetség beiratkozási programjában” – zárta szavait Nagy József Barna.
Nagyvárad, 2013. május 14. hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












