2015. április 30. csütörtök
Az Unió lépjen fel a keresztények védelmében!
Elmondható, hogy az Al-Shabab muzulmán erőszakszervezet legutóbbi, kenyai keresztény egyetemisták ellen elkövetett, irgalmatlan terrorakciója „kiverte a biztosítékot” az Európai Unióban. Ha lehet, az Iszlám Állam keresztényellenes rémtetteit is felülmúló afrikai merénylet végre az Európai Parlament ingerküszöbét is elérte.
E heti, strasbourgi ülésszakán az európai törvényhozás sürgősségi jelleggel tűzte napirendjére az Európai Külügyi Szolgálat főképviselőjének a világszerte üldözött keresztényekről szóló, valamint a kenyai vérengzés tárgyában kibocsátott állásfoglalását. Ennek, illetve az európai képviselőház határozati állásfoglalásának a vitájára került sor az EP április 29-i plenáris ülésén..
A keresztények iránti érzékenységben nemigen jeleskedő Parlament vitája rendjén a felszólalók egyöntetű felháborodással ítélték el a legutóbbi véres keresztényellenes cselekményeket, illetve brutális elkövetőiket. Egyesek keserű iróniával mutattak rá, hogy a Charlie Hebdo francia szatirikus lap szerkesztői ellen elkövetett gyilkos terrorakció után éppen ideje volt, hogy a kettős mércét félretéve a „keresztény Európa” saját hittestvérei krisztusi kálváriájának is méltó figyelmet és együttérzést szenteljen. Mindennapi társadalmi, politikai tény ugyanis, hogy az Úr születésének 2010–2014-es esztendeiben a mindenkori keresztényüldözések mértéke „történelmi csúcsot” ért el. Gondoljunk csak arra, hogy Krisztus követői a Közel-Kelet, Ázsia és Afrika mintegy ötven országában szenvednek halálos üldöztetést, vagy arra, hogy évente világszerte mintegy 100 ezer keresztény esik áldozatul a többnyire muzulmán gyökerű vakgyűlöletnek.
Hozzászólásában Tőkés László európai képviselő a keresztényüldözések egyedi voltára mutatott rá, lévén hogy a világon vallásuk miatt üldözöttek mintegy 80%-a keresztény. „Európa keresztény gyökerei megkövetelik tőlünk, hogy vállaljuk a felelősséget a nagyvilág keresztényei iránt” – mondotta erdélyi képviselőnk, síkra szállva amellett, hogy minden liberális vallási relativizmust félretéve a Parlament, a Külügyi Szolgálat és a tagországok nyilvánítsák uniós prioritásnak a keresztényüldözés kérdését, és ennek megfelelően lépjenek fel ellene.
A vita lezárultával a határozati dokumentum tárgyában ma délelőtt szavaz a Parlament.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












