2009. szeptember 8. kedd
Send this article Print this article

Állásfoglalás

A székelyföldi önkormányzati tisztségviselők hétvégi találkozói elleni szélsőséges támadások azt mutatják, hogy Romániában a többség és a számbeli kisebbséget alkotó magyar közösség viszonya távol áll a normalitástól.

Bár tudatában vagyunk annak, hogy az elnökválasztási kampány során a román politikusok hajlamosabbak „nemzetféltő” kijelentésekre, mindazáltal megengedhetetlennek tartjuk, hogy magukat felelősnek tartó közéleti szereplők indítsanak – egyelőre csak – verbális agressziót a szubszidiaritás és az önkormányzatiság vezérelvére épülő Európai Unió egyik tagországában a pontosan ezen elvek tiszteletben tartásáért és gyakorlatba ültetéséért kiálló, közösségeik által demokratikusan megválasztott tisztségviselők ellen.





Mind az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum által kezdeményezett pénteki önkormányzati nagygyűlés, mind pedig a Székely Nemzeti Tanács által szervezett szombati rendezvény tiszteletben tartotta a jogállamiság alapelveit – éppen ezért a velük szembeni hatósági büntető fellépés szorgalmazása tulajdonképpen egyet jelent a román demokrácia és jogállamiság elleni durva támadással.

Azon meggyőződés által vezérelve, hogy Székelyföld sajátos közigazgatási jogállása összhangban áll az EU több tagországának ez irányú pozitív gyakorlatával, és hogy a székelyföldi választott önkormányzati tisztségviselők által kívánatosnak tartott megoldás erősíti, és nem gyengíti az állampolgárai jólétét, esély- és jogegyenlőségét biztosítani hivatott államot – teljes mértékben azonosulunk Székelyföld választott önkormányzati vezetőinek követeléseivel, és tiltakozunk az őket ért nacionalista támadások ellen.

Felkérjük az RMDSZ parlamenti képviseletét, hogy – pártállásuktól függetlenül – minden rendelkezésükre álló eszközzel védjék meg a támadásoktól és a retorzióktól a Székelyföld területi autonómiájáért békés, demokratikus eszközökkel fellépő önkormányzati képviselőket, illetve a szombati tanácskozást szervező, képviselői mandátummal nem rendelkező SZNT-tisztségviselőknek is nyújtsanak hathatós védelmet.

Brüsszel, 2009. szeptember 8. 

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében:
Tőkés László
elnök
EP-képviselő



hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010