2011. augusztus 23. kedd
Államfői látogatás a Házsongárdi temetőben
Tőkés László EP-alelnök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszönetét fejezte ki Magyarország első emberének, amiatt hogy kétnapos erdélyi látogatása során időt szakított arra, hogy két olyan magyarlakta településen is megforduljon, ahol magyar államfő mindeddig nem járt.
Schmitt Pál köztársasági elnök Kolozs megyei látogatása második napján látogatást tett a Mezőség szívében található Magyarpalatkán, illetve a helyi református iskolában, majd a több évszázadon át a Bánffy család birtokában lévő Válaszúton, ahol megismerkedhetett a tavaly megnyitott Mezőségi Néprajzi Múzeum nagyra becsült gyűjteményével. Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszönetét fejezte ki Magyarország első emberének, amiatt hogy kétnapos erdélyi látogatása során időt szakított arra, hogy két olyan magyarlakta településen is megforduljon, ahol magyar államfő mindeddig nem járt.
Az elnöki vizit egyik fontos állomása volt a kolozsvári Házsongárdi temető, ahol az utóbbi években jelentősen megnőtt a főleg magyar vonatkozású, évszázados síremlékekre irányuló rongálások száma. A sírkövek megmentéséért vívott küzdelemben meghatározó szerepet vállal Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, aki körbevezette az anyaországi vendégeket az immár 426 éves sírkertben, és röviden beszélt az általa igazgatott Házsongárd Alapítvány munkájáról is. Hiába számít műemléknek a szép fekvésű, gazdag növényzetű temető egésze, ha az egyes sírköveket nem tekintik annak. Mindeddig háromszáz sírhely műemlékké nyilvánítását kezdeményezték, de a lista reményeik szerint tovább fog bővülni, hangzott el. Az alapítvány annyit tehet, hogy összegyűjti a menthető sírköveket, gondozza az elhanyagolt sírhelyeket, és igyekszik felhívni a nyilvánosság figyelmét a már-már mindennapos rongálásokra. Tőkés László megfogalmazása szerint egy „új honfoglalás” zajlik jelenleg a Házsongárdi temetőben. Közös felelősségünk a szándékos vagy meggondolatlanságból fakadó sírrongálások megakadályozása, jelentette ki.
A magyar kormány szívügyének tekinti az erdélyi pantheon sorsát: Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes egy évvel ezelőtti látogatásán például kijelentette, hogy a temetőnek az európai kulturális örökség (UNESCO) részévé kell válnia. A legutóbbi súlyosabb rongálás egyébként alig két hónapja történt, amikor is a Bánffy család sírkertjében elhelyezett 19. századi tumbát, illetve Nagy Gyula néhai erdélyi református püspök restaurált sírkövét öntötték le fáradt olajjal ismeretlen tettesek. A magyar államfő többek között ezt a kriptát is megtekintette a Házsongárdi temetőben tett sétája alkalmával. Koszorút helyezett el a nagy erdélyi magyar költő, Dsida Jenő sírboltjánál, ahol Gaal György, a Házsongárd Alapítvány elnöke méltatta a költő munkásságát és olvasta fel a kriptára vésett sírfeliratot. Schmitt Pál a koszorú elhelyzése után az elhangzottakhoz hozzáfűzte: Dsida Jenő a magyar irodalom újra felfedezett, nagy alakja, akitől szívesen idéz ünnepi beszédei alkalmával.
A házsongárdi látogatás végéhez érve a magyar államfő a sajtónak kifejtette, hogy tartalmas napot tudhat maga mögött, nagy élmény volt számára mind a magyarpalatkai református iskola, mind a válaszúti múzeum meglátogatása. Ígéretet tett arra, hogy a maga eszközeivel hozzájárul ahhoz, hogy a kolozsvári Házsongárdi temetőben megakadályozzák a további sírrongálásokat.
Az elnöki látogatás záróakkordjaként Schmitt Pál több állami kitüntetést is átnyújtott, többek között elismerésben részesítette Gergely Istvánné Tőkés Erzsébetet is a Házsongárdi temető megmentéséért végzett áldozatos munkájáért.
2011. augusztus 23. hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












