2014. szeptember 22. hétfő
Send this article Print this article

A magyar–román határon átvezető utat adtak át

Elkészült a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ömböly község és a mai romániai Szatmár megyében lévő Szaniszló közötti útszakasz, az 5,6 millió eurós (1,7 milliárd forint) beruházás átadási ünnepségét szeptember 20-án tartották a magyar–román határon. Az eseményen az ömbölyi polgármester meghívására részt vett Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.



 A 12 kilométer hosszú út több mint 10 kilométeres szakasza román oldalon Szaniszlót és az országhatárt, a fennmaradó csaknem 2 kilométeres része a határt és Ömbölyt köti össze. A fejlesztéshez mintegy 4,8 millió eurós támogatást nyert el az Európai Regionális Fejlesztési Alapból a két település, a fennmaradó összeget saját forrásból, illetve nemzeti támogatásból finanszírozták. A beruházáshoz hiányzó 65 millió forintot a magyar kormány biztosította a községnek.   
Tőkés László néppárti európai parlamenti képviselő gratulált a beruházáshoz, majd arról beszélt, hogy bár a két falu között kicsi a távolság, Trianon után nagyon hosszú volt ez az út, hiszen a határ gyakorlatilag átjárhatatlan volt. A közös Európában ez a távolság semmiség számunkra – mondta a volt királyhágómelléki református püspök. Szerinte nem a földrajzi távolság a döntő, hanem inkább a százszorosan hosszabb utat nehéz megtenni nemzettől nemzetig, embertől emberig, lélektől lélekig. Szólt arról is, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy Románia is a schengeni övezet része legyen, s akkor már valóban szabad lenne az átjárás a két ország között. Ígéretet tett arra, hogy ennek érdekében mindent elkövetnek majd Brüsszelben. Mert ma még sorompó zárja el a határon az utat.  Elmondta, a tervek szerint tizennyolc új átkelőt alakítanának ki a román–magyar határon, ezek közül néhány már megépült, többet pedig hamarosan átadnak. Az átkelők jövője függ attól, hogyan alakul a magyar–román viszony, emlékeztetve: Magyarország mindig is támogatta Románia felvételétű a schengeni övezetbe.
Az ünnepségen megjelent Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megye több elöljárója is, köztük Seszták Oszkár, a szabolcsi közgyűlés elnöke, Adrian Ștef, a Szatmár megyei tanács elnöke, illetve Simon Miklós, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője is. Az ömbölyi polgármester történelmi eseménynek nevezte a szombati útátadást. „Összefogással régi álmunk vált valóra. Remélem, hogy az új útnak köszönhetően erősödnek a gazdasági, a kulturális és az emberi kapcsolatok, s az elszakított rokonok is könnyebben látogathatják egymást – mondta Trefán Gábor (Fidesz-KDNP).
Az ünnepi gondolatok után a történelmi egyházak képviselői megszentelték az utat, majd Magyarország és Románia politikusai elvágták a magyar és román nemzeti színű szalagokat.


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010