2013. október 31. csütörtök
A Heidelbergi Káté születésének 450. évfordulóját ünnepelték Nagyváradon
A Heidelbergi Káté születésének 450. évfordulója alkalmából a Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete (SITTI) programgazdag jubileumi megemlékezést szervezett Nagyváradon.
A kétnapos konferencia első napján a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) székházának előcsarnokában egy Heidelbergi Káté-kiadványokból álló gyűjtést tekinthettek meg az érdeklődők dr. Hermán M. János rendhagyó tárlatvezetése kíséretében. A SITTI igazgatója és a konferencia főszervezője saját gyűjtésének legérdekesebb példányait mutatta be a hallgatóságnak: muzeális értékű kiadványokat, kuriózumnak számító kéziratos káté-magyarázatokat, valamint idegen nyelvű – román, német, örmény, stb. – kátékat. Az esemény házigazdája Horváth István, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója volt. Ezt követően Szomor Attila várad-réti segédlelkész a 90 éves Hévézi Endre Londonban élő képzőművész, a négy evangélistát ábrázoló ólomkeretes ablaküvegéről készített fotóit mutatta be.
A Nagyvárad-Újvárosi református templomban igét hirdetett dr. Tóth Albert tiszalúci lelkipásztor, a Magyarországi Lelkészi Szövetség elnöke, aki a bűnbeesés történetét elevenítette fel. Amiképpen Ádám és Éva a Paradicsomban, úgy bujkál a bűnös ember is napjainkban az Úr elől – hangzott el a prédikációban. Az isteni kegyelem csodája, hogy Isten a bűnös ember fölé hajol, és azt kérdezi: „Hol vagy?”. Az embernek a maga rendjén válaszolnia kell erre a kérdésre, mely még mindig aktuális.
Az igehirdetés után dr. Pálfi József várad-réti lelkipásztor, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) adjunktusa által válogatott Vallásomat el nem hagynám... – Királyhágómelléki kéziratos konfirmációi káték a 20. században című kötetét mutatta be dr. János Szabolcs, a PKE rektora. A Partium Kiadó gondozásában megjelent mű nemcsak a mindeddig kéziratban fennmaradt szövegeket menti át, hanem mementóként szolgál az utókor számára – hangsúlyozta az egyetem vezetője, majd hozzátette: „a kötet többet jelent egy tudományos munkánál, olvasmányossága miatt épületes és hasznos mindenki számára”.
Végezetül Tőkés László EP-képviselő, a PKE elnöke, volt királyhágómelléki püpsök köszöntötte a Heidelbergi Káté születésének 450. évfordulója alkalmából szervezett konferencia résztvevőit. Rámutatott arra, hogy a református egyház a 2013-as évet a hitvallás évének nyilvánította, míg a katolikusok számára az idei esztendő a hit éve. Mindez arra figyelmeztet bennünket, hogy szerezzük vissza hitvalló keresztény minőségünket, annál is inkább, mivel olyan világban élünk, amelyben az ember inkább kerüli a hitének megvallását. Ebben nagy erőt jelent számunkra a Heidelbergi Káté, mely a korszakokon át a megmaradás és a hitvallás eszköze egyben. Az egykori temesvári lelkipásztor megállapította: az ateista kommunizmus idején hitünk megvallása a Krisztus Urunkhoz való hűségünk tanúságtételét jelentette. Úgy az 1989-es forradalmat megelőző nehéz időkben, mint kisebbségi helyzetünkben voltak és vannak olyan hitvalló helyzetek, amelyben a hit megvallását a hívőnek minden következményével együtt vállalnia kell, hangsúlyozta Tőkés László a status confessionis fogalmával érzékeltetve azt a hitből fakadó etikai követelményt, amelyet minden kereszténynek magáénak kell érezzen.
Nagyvárad, 2013. október 31.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












