2025. szeptember 20. szombat
A Békéscsabai Irodalmi Estek Váradon
A Szeretlek Békés Vármegye Egyesület szervezésében, Frankó Attila vezetésével érkezett Nagyváradra szeptember 18-án egy kis csapat a viharsarki megyeszékhelyről, hogy bemutassa Magyarország a hazánk című műsorát a Bodega nevű kultúrkocsma udvarában.
A vendégeket és az érdeklődőket Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszöntötte, aki maga is volt már meghívott vendége és előadója Békéscsabán a közel két évtized indult népszerű programsorozatnak, a Békéscsabai Irodalmi Esteknek.
Tőkés László köszöntőbeszéde a Békéscsabai Irodalmi Estek
nagyváradi különkiadásán
A 217. irodalmi esten vettünk részt augusztus elején a város közösségi alkalmak szervezésére alkalmas korszerű piacterén. Vendéglátónk a Szeretlek Békéscsaba Egyesület volt, melyek vezetője Frankó Attila elnök. Párját ritkítja a Békéscsabai Irodalmi Estek 19 éve tartó rendezvénysorozata (2006): a Váradi Dalnokok a 217. est keretében adták elő Petőfi Sándor megzenésített vagy folklorizálódott költeményeit – miközben Török Sándor előadóművészi színvonalon mondott el egy válogatást a Költő verseiből. Pápay Zoltán legújabb könyvét mutatta be.
A váradiak eme kiszállását viszonozza vendégszereplésével a Szeretlek Békéscsaba Egyesület. Gyergyószentmiklósi, kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi fellépésüket követően – íme – Váradon, Szent László városában is üdvözölhetjük őket. Köszönet érte Frankó Attila elnök úrnak, Horváth Szabolcs műsorvezetőnek, Kis-Réger Wanda színművésznőnek, Verebiné Földesi Mária és Lánczi Ildikó irodalmároknak, valamint Kabai Gábor gitárművésznek.
Együttlétünk a határokon átívelő regionális együvé tartozásunkat hivatott megjeleníteni. Ennek jegyében méltó rámutatnunk arra, hogy békéscsabai testvéreink, Frankó Attila elnök úr mindenkor a határon túlra szakadt területeket is magába foglaló, egyetemes magyar irodalom egységében gondolkoznak és éreznek. Irodalmi repertoárjukban a kis-Magyarország szülöttei között egyként ott találjuk Erdély és Partium nagy költő- és íróegyéniségeit, mint amilyenek Arany János, Ady Endre, Wass Albert, Dsida Jenő, Reményik Sándor, Áprily Lajos.
Köszöntőbeszédem befejezéseképpen hadd idézzem Reményik Sándor Korszerűtlen versek című versciklusának Mi a magyar? című darabját:
Magyarok voltak Magyarország nélkül,
Magyarok vannak Magyarország nélkül,
Magyarok lesznek Magyarország nélkül.
Mert az országnál mélyebb a magyarság,
Mert test az ország és lélek a nép –
Keret az ország, s az ország-keretben
A magyarság a fejedelmi Kép… (…)
Két évtizedes idegen keretben
Mi megláttuk az örök lényeget –
Országokat lehet szétdarabolni:
Nem lehet legyilkolni lelkeket!
A vers keletkezése, 1941 óta még eltelt több mint nyolc évtized. Azóta is idegen „keretben” él külhoni nemzetünk. Adja Isten, és ezt jelképezze a mai irodalmi est is, hogy: „nem lehet legyilkolni lelkeket”.
Tőkés László
Elhangzott a Bodega lokálban, Nagyváradon, 2025. szeptember 18-án.
hírek
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!
2025. november 4. kedd
Méltatás és hálaadás Hegedűs Loránt szobrának avatásán












