2009. április 16. csütörtök
Send this article Print this article

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közleménye

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség közötti megegyezés idei aláírásakor Tőkés László elnök, európai parlamenti képviselő – egyebek mellett – azt hangsúlyozta, hogy „nem legyőznünk, hanem megnyernünk kell egymást; szembefeszüléseinknek ugyanis minden esetben csak erdélyi népünk lehet a vesztese, akit szolgálni kötelességünk”.

A februári megegyezés óta, a „Magyar Összefogás” szellemében – a közvetlen választási érdekeket meghaladva – 2009. április 3-án sikerült megalakítani az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot. A kibontakozó együttműködés következő állomásaképpen pedig tegnap, 2009. április 15-én Tőkés László és Markó Béla elnökök Szatmárnémetiben vettek részt azon a megbeszélés-sorozaton, melyet a Református Gimnázium és a Kölcsey Főgimnázium elhelyezése ügyében kialakult konfliktushelyzet megoldása végett az utóbbi iskola Szülőbizottsága kezdeményezett.

A szatmári iskolaügy nem egyedülálló. Az 1989 után lassan beindult és nehézkesen haladó, a nacionalisták és a posztkommunisták által mindvégig hátráltatott jóvátétel és ingatlan-visszaszolgáltatás nyomán ehhez hasonló konfliktusos helyzetek alakultak ki – többek között – a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégium, a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium és a marosvásárhelyi Bolyai Líceum esetében, fájdalmas módon szembeállítva egymással helybéli nemzeti és egyházi közösségeinket. Az egykori államosítás kései következményei ilyenképpen a magyarságunkat megosztó belső ellentétekben csapódtak le. Amint Markó Béla is rámutatott: a román állam, amely a kialakult áldatlan helyzetet előidézte, ennek megoldását, minden anyagi-pénzügyi terhével együtt, magyar közösségeinkre hárította át.

Annak tudatában, hogy a magyaroknak nem egymással csatázva, hanem közös iskoláik érdekében összefogva kell a megoldást megtalálniuk – a Királyhágómelléki Református Egyházkerület már 2004-ben, szatmárnémeti iskolaépületei visszaszolgáltatása pillanatában tárgyalásokat indított a helybéli érdekelt felekkel, és egy, a valamennyiük javát szolgáló, konszenzusos megegyezésre törekedett. 2004. szeptember 22-én, ennek eredményeképpen született meg az az Egyetértési Nyilatkozat, mely „a szükségből előnyt kovácsolva” az átalakítások révén "az egész szatmári magyar közoktatás stratégiai szintű megerősítését" tűzte ki célul. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület ennek szellemében emelkedett fölül bármely tulajdonjogi kizárólagosságon, és ajánlotta fel, hogy a rendelkezésére álló – visszaszerzett – épületekben, egy erős magyar oktatási központ keretében, egyaránt helyet találjon magának a több mint 450 éves múltra visszatekintő Református Kollégium, valamint a több mint fél évszázada létrehozott Kölcsey Ferenc Főgimnázium. Az Egyházkerület folyamatos sürgetése ellenére elvesztegetett öt esztendőben nem rajta múlott, hogy önzetlen felajánlásának megvalósulása tovább halasztódik. A rendezés idejében való megtalálásának az elmulasztása sajnos egy olyan egyoldalú indulatkeltő és lejáratási kampánynak is teret nyitott, mely éppen a megoldást kínáló Református Egyházat vette célba, amikor is a szatmári magyar közvéleményt igaztalanul ellene hangolta.

Az elégedetlenkedők vádaskodásaira elégséges egyetlenegy alapvető kérdéssel válaszolni: Emelhet-e valaki is bármely kifogást az ellen, hogy a Református Egyház, az ateista nacionál-kommunista diktatúra közel fél évszázadig tartó jogfosztása nyomán, valamint húsz esztendővel a rendszerváltozás kezdetét (1989) és öt évvel az épületei visszaszolgáltatását (2004) követően, végre saját ősi Scholáját birtokba vegye, és azt jogszerűen és igazságosan Református Gimnáziumának adja át?!

Ezen ügyek és kérdések megbeszélése, a mesterségesen is gerjesztett konfliktusok feloldása és a kialakult helyzet rendezése érdekében utaztak Szatmárnémetibe Tőkés László és Markó Béla, hogy az összes érdekelt és érintett fél részvételével elősegítsék az iskolaügyben való megegyezést. 2009. április 15-én délelőtt, egy szűk körű vezetői megbeszélést követően egy fórum jellegű tanácskozásra került sor, melyen – többekkel együtt – a következők vettek részt: Tolnay István tanügyi előadótanácsos, Máthé Edith jogtanácsos és Sipos Miklós esperes a Református Egyház részéről; Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Ilyés Gyula szatmárnémeti polgármester, Kónya László megyei főtanfelügyelő-helyettes és Erdei D. László parlamenti képviselő, a Kölcsey Főgimnázium Szülőbizottságának elnöke az RMDSZ részéről; továbbá a Református Gimnázium és a Kölcsey Főgimnázium tanári karainak és szülőbizottságainak képviselői, élükön az iskolaigazgatókkal. A megbeszéléseket a Megyei Tanács épületének tanácstermében tartott sajtótájékoztató zárta, melyen Markó Béla és Tőkés László számolt be a kölcsönösen elfogadott megegyezésről.

A végleges megegyezés értelmében Református Egyházunk beleegyezett abba a nemes kompromisszumba, hogy a Kölcsey Főgimnázium ne több lépcsőben költözzön át a számára felajánlott iskolai épületbe, hanem a továbbiakig a főépületben maradva, a 2010/2011-es tanév kezdetén foglalja el új helyét. Ezzel együtt, Szatmárnémeti és Szatmár megye választott RMDSZ-es önkormányzati vezetői vállalták, hogy a költözés időpontjáig – határidőre – elvégeztetik a szükséges épület-felújítási munkálatokat, a lehető legkedvezőbb feltételeket biztosítva ezáltal a Kölcsey számára.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület egyként sajátjának tekinti a felekezeti oktatás és a magyar nyelvű oktatás ügyét. Ennek szellemében, minden esetben történelmi egyházaink és erdélyi nemzeti közösségünk kölcsönös érdekeit szem előtt tartva keresi a közös érdekérvényesítés, valamint az összefogás útját.

Nagyvárad, 2009. április 16.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület
E   l   n   ö   k   s   é   g   e

Csűry IstvánKovács Zoltán
h. püspökfőgondnok






hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010