2012. március 16. péntek
Send this article Print this article

„Nincs szükségünk még egy természeti bombára”

Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt vezetője 2012. március 16-án, Nagyváradon közös sajtótájékoztatón kommentálták az elmúlt hét politikai eseményeit.



  Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megválasztott elnöke nemzeti ünnepünkkel kapcsolatosan sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy számos erdélyi és partiumi településen nem ünnepelt együtt a magyarság, de véleménye szerint mindezért nagyrészt az RMDSZ felelős, mivel ők utasították vissza ‒ nyíltan vagy burkolt formában ‒ az együttünneplést. Ugyanakkor megemlítette, hogy a váradi megemlékezés a legeklatánsabb példája annak, hogy „milyen körmön fonottan lehet beszélni az összefogásról, közben pedig a politikai másképp-gondolkodást kiszorítani és hivatalos pártünneppé nyilvánítani nemzeti ünnepünket.”
 A Néppárt elnöke említést tett arról, hogy március 15-én, Bukarestben egy csoport védőfelszerelésbe öltözött környezetvédelmi aktivista ismét a romániai Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium előtt tiltakozott. A verespataki beruházást ellenző környezetvédők „szimbolikus karantént” akartak húzni a bejárat elé, mondván, ez az intézmény „erősen fertőzött a korrupcióval”, illetve szerették volna „felszámolni a hozzánemértés és a propaganda gócpontjait” – ők név szerint Borbély László minisztert és Marin Anton államtitkárt említették. Kifejtette: a verespataki bányaberuházást ellenző, ugyanakkor a korrupció és az inkompetencia ellen is felszólaló aktivisták tüntetése egybecseng azokkal az érvekkel, amelyekre Tőkés László hivatkozott akkor, amikor kilépett az RMDSZ-ből. Toró T. Tibor rámutatott arra, hogy az RMDSZ ahelyett, hogy érdemben válaszolt volna az EP-képviselő által felvetett problémákra, a téma mellett elbeszélve Tőkés László személyét támadták. Illetve – szelektív emlékezetről téve tanúbizonyságot – a 2009-es Magyar Összefogás Listáját eredményező erdélyi magyar koalíciót az Európai Parlamentbe juttató erdélyi választók helyett szerettek volna pártvezetői szinten dönteni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének európai mandátumáról. „Értetlenül állunk a heves támadások előtt, úgy látjuk, az RMDSZ ürügyet keres arra, hogy kizárja a megegyezést más politikai szereplőkkel” – fogalmazott a pártelnök. Ugyanakkor azt is tudatta a sajtó megjelent képviselőivel, hogy Kelemen Hunor levélben fordult az Európai Néppárthoz (EPP) ‒ melyhez egyébként az Erdélyi Magyar Néppárt csatlakozni szeretne ‒, illetve annak vezetőjéhez, hogy vizsgálják meg Tőkés László néppárti tagságát. Szintén az RMDSZ kérésére ezt a román delegáció is napirendre tűzte. 
   Toró T. Tibor a sajtótájékoztatón az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum újragondolását szorgalmazta, ami azért is fontos, mert ez által a külpolitikai porondon, illetve a Kárpát Medencei Autonómia Tanács előtt egységesen lehetne képviselni az erdélyi ügyeket.  
  Tőkés László a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „a nemzeti ünnep páratlan, egypártrendszerbéli időkre emlékeztető kisajátítására történt kísérlet Nagyváradon”. Véleménye szerint sikerült az előállt helyzetet feloldani és harag valamint ünneprontás nélkül, legalább a templomban együtt ünnepelni. Az RMDSZ ünnepségén elhangzott, személyét sértő kijelentésekkel kapcsolatban az EP-képviselő elmondta: „a vulgarizmus őket minősíti nem engem.”  
  Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Verespatak, illetve a környezetvédelmi aktivisták tüntetésének kérdését érintve elmondta „nincs szükségünk még egy természeti bombára.”  Beszédes az, hogy éppen március 15-én került sor az aktivisták tüntetésére Bukarestben; ez is igazolja, hogy a verespataki tervek megvalósulásának támogatásával az RMDSZ súlyosan kompromittálja az erdélyi magyarságot. Tőkés László egyébként éppen a napokban intézett levelet ebben a kérdésben Kelemen Hunor RMDSZ-elnökhöz, a román kulturális és örökségvédelmi minisztérium vezetőjéhez, illetve Borbély László környezetvédelmi miniszterhez. Ehhez mellékelte Illés Zoltán, a magyar Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért felelős államtitkárának levelét, amelyben a magyar politikus felhívja a figyelmet arra, hogy a mindenkori magyar kormány a verespataki aranybánya-projekt megszületése óta – tekintettel annak nagyfokú környezetvédelmi kockázataira – ellenezte a beruházás megvalósítását. 
  „Nem válik dicsőségére az RMDSZ-nek, hogy egy egész szöveggyűjteményt lehet összeállítani azokból az útszéli minősítgetésekből, amelyeknek az a rendeltetésük, hogy bűnbakképzés útján lejárassák politikai ellenfelüket” – hangsúlyozta Tőkés László azzal kapcsolatosan, hogy a kormánypárt politikusai „aknamunkát” folytatnak annak érdekében, hogy eltávolítsák őt az Európai Néppártból. Az EP-képviselő rámutatott arra, hogy az Európai Parlament eljárási szabályzata kimondja „az Európai Parlament képviselői megbízatásukat szabadon gyakorolják, képviselőket semmiféle utasítás nem köti, és nem kapnak kötött mandátumot.” 
Nagyvárad, 2012. március 16.
 
 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010