2025. május 20. kedd
In memoriam Békássy N. Albert
Május 17-én a budapesti Kálvin téri református templom adott helyet annak a megemlékezésnek, melyet a megboldogult Békássy N. Albert elnök tiszteletére rendezett a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat.
A kontinentális szervezet világi vezetőjeként Békássy doktor jelentős mértékben hozzájárult a svédországi és a nyugat-európai diaszpórában élő református közösségek összefogásához. Búcsúztatása alkalmából Orosz Attila délvidéki esperes hirdette Isten igéjét, másokkal együtt beszédet mondott Lázárné Dalma, a Lelkigondozó Szolgálat lelkészi társelnöke, Tomcsányi István, a Johannita Lovagrend Magyar Tagozatának vezérlő kommendátora és Bereczki András nyugalmazott királyhágómelléki lelkipásztor. Jelen volt Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.
.jpg)
.jpg)
Békássy Nándor Albert a délvidéki Pacséron született 1942-ben egy háromgyermekes magyar református lelkészcsaládban. A középiskola után orvosi tanulmányokat végzett a horvátországi Fiuméban, majd körzeti orvosként dolgozott, 1975-ben gyermekgyógyász szakorvos lett. 1977-ben áttelepült családjával együtt Svédországba, ahol a Lundi Gyermekklinikán kapott munkát. 1986–2009 között igazgató főorvosként aktív kutatóorvosi tevékenységet is végzett. Nevéhez fűződik az első svédországi köldökvér-őssejt átültetés 1999-ben, kezdeményezésére létesült a svéd országos köldökvér-őssejtbank. Elsőként vezette be 2008-ban a perifériás vérből származó haploidentikus szülői őssejtátültetést. Nyugdíjazását követően folyamatosan követte a gyermekkori rákbetegség és őssejtátültetés hosszútávú következményeit.
A Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat Békássyt 1985-ben tagjává, majd 1987-ben világi elnökévé választotta. Lundban kezdeményezője volt a 4. Nyugat-európai magyar református és evangélikus hittudományi tanácskozásnak, amely megszüntette a megosztottságot a Kárpát-medence és Nyugat-Európa magyar reformátusai között. Hosszú, évtizedeken keresztül tevékenyen támogatta és segítette a diaszpórában és a Kárpát-medencében élő magyar reformátusok életét és gyülekezeteit.
Békássy N. Albert kutatóorvos, író, műfordító, a Johannita Lovagrend tagja életének 83. évében, 2025. február 8-án Svédországban hunyt el, gyászistentiszteletére február 27-én kerítettek sort Lundban a Svéd Egyház temetési liturgiája szerint.


Február 12-én Tőkés László volt királyhágómelléki református püspök a mellékelt, a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat lelkészi elnökasszonyának, Lázárné-Zahn Dalma Enikőnek küldött levélben méltatta egykori munkatársát: „»…tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket« – olvassuk Pál apostol levelében (1Kor 1,21). Fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva vettem tudomásul Isten »bolondjának«, a Lelkigondozó Szolgálat világi (társ-)elnökének, dr. Békássy N. Albert tudós orvos eltávozásának a hírét, aki tartalmas pályafutása egész idejében népe és anyaszentegyháza szolgálatára tette fel életét, s a Kárpát-medencei magyarság hűséges fiaként – mondhatni – nemes megszállottsággal, kivételes hivatástudattal építette a szétszóratásban élő hittestvérei megtartó testvéri közösségét. Apáink is összekapcsoltak bennünket a hajdani elszakított területeken, de a kettőnk szolgálata is szorosan összefonódott egymással az 1989-es rendszerváltozás nyomán, a Magyar Reformátusok Világszövetségében. Egyházunk tanúságtévőjeként emlékezünk reá, és folytatjuk nemes örökségét. Isten vigasztalását kérve Családjára és a Lelkigondozó Szolgálat közösségére, szeretettel küldöm testvéri köszöntésemet – in Christo: Tőkés László.”
hírek
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!
2025. november 4. kedd
Méltatás és hálaadás Hegedűs Loránt szobrának avatásán












