2018. július 26. csütörtök
„A brutális és jogtalan támadás egész közösségünk ellen irányul”
Sajtótájékoztatót tartottak a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor második napján, július 26-án Beke István Attila és Szőcs Zoltán ügye kapcsán.
A sajtóértekezleten részt vett Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai parlamenti képviselő, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója, Beke Ígyártó Csilla, az egyik bebörtönzött felesége és Bajkai István országgyűlési képviselő, a magyar parlament törvényalkotási bizottságának alelnöke.
Elöljáróban elhangzott: a 21. század Európájában példátlan koncepciós per áldozata lett Beke István és Szőcs Zoltán, a néhai diktátor, Ceaușescu szelleme ismét köztünk jár, a román titkosszolgálatok pedig a Securitate módszerei szerint működnek. Mint ismeretes, a két székely fiatalt mondvacsinált okokkal, tisztességtelen peres eljárás, álságos, bizonyítást nem nyert terrorvádakkal egyenként öt év letöltendő börtönre ítéltek, és már most szigorított, méltatlan körülmények között sínylődnek egy dél-romániai fegyházban, holott az ítélet részletes indoklását sem ők, sem a védőik nem kapták kézhez.
„Már a kézdivásárhelyi tüntetés alkalmával is megrázó élmény volt találkozni Beke Ígyártó Csillával és gyermekeivel. Minden rendelkezésünkre álló eszközt fel kell használnunk azért, hogy bizonyítsuk a jogtalanul fogva tartottak igazát. Eddig már több mint húszezer kézjegyet gyűjtöttünk össze a kiszabadításuk érdekében, az Erdélyi Magyar Néppárt pedig bejelentette: a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz fordulnak ebben az ügyben” – kezdte tájékoztatását Tőkés László, majd hozzátette: válságkezelő csapat létrehozását javasolták, s minden erejükkel azon vannak, hogy jogi- és politikai úton is megtegyenek mindent a székelyföldi terrorper áldozatainak kiszabadítása érdekében. „A brutális és jogtalan támadás egész erdélyi magyar közösségünk ellen irányul, noha a terrorizmus vádja a lehető legtávolabb áll tőlünk. Jellemző ugyanakkor, hogy a román belpolitikai válság épp az igazságszolgáltatással függ össze, e kirívó magyarellenességgel szemben pedig a lehető leghatározottabban kell fellépnünk. Épp ezért szólítottam fel már korábban is az RMDSZ és az MPP vezetőit, hogy bontsák fel a hatalmon lévő román Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) kötött együttműködési szerződésüket. Ez az elvárható minimum, mely a tiltakozás jele lehet. Össze kell hangolnunk cselekvési terveinket, európai uniós és nemzetközi téren is mindent meg kell tennünk az igazság győzelméért. Ennek szellemében tájékoztattam a nemzetközi fórumokat, valamint az Európai Parlament képviselőit a Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, valamint teljes erdélyi magyar közösségünket ért brutális támadásról” – zárta felszólalását az erdélyi fideszes EP-képviselő.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












