2011. május 9. hétfő
Megemlékezés II. János Pál pápáról
2011. május 9-én, az Európa Nap alkalmából Tőkés László európai parlamenti alelnök írásbeli felszólalásban emlékezett meg II. János Pál pápáról, az ateista-kommunista diktatúra elleni küzdelem, valamint az európai egység megteremtésének nagy alakjáról.
Ezt megelőzően, 2011. május 1-jén erdélyi képviselőnk a Jerzy Buzek elnök vezette EP-küldöttség tagjaként vett részt a lengyel pápa boldoggá avatási ünnepségén, a római Szent Péter-téren.
Húsz évvel ezelőtt maga II. János Pál pápa fogadta személyes kihallgatáson a Királyhágómellék református püspökét, aki ez alkalommal – egyebek mellett – a csángómagyarok nemzeti és egyházi elnyomatásának ügyét tárta a római katolikus egyházfő elé.
Felszólalásában Tőkés László a pápa tizenöt évvel ezelőtti, debreceni látogatásáról is megemlékezett, mely alkalommal Őszentsége az ellenreformáció idején meghurcolt magyar protestáns gályarabok emlékének adózott.
Az Európai Parlament alelnöke az új magyar alaptörvény időszerűségének a jegyében hangsúlyozta ki, hogy II. János Pál pápa következetesen szorgalmazta volt a keresztény gyökerek megemlítését az Európai Unió alkotmányában. Európa Napján csak remélni lehet, hogy a Lisszaboni Szerződés 17. cikkelyének szellemében, a közeljövőben előrelépés fog történni ezen a téren, az EU–egyházi párbeszéd keretében.
A most boldoggá avatott nagy pápáról egyik volt munkatársa találó módon állapította meg, hogy majdani szentté avatása esetén méltó volna, hogy ő legyen „a szabadság és a szolidaritás védőszentje”.
Tőkés László írásbeli felszólalását mellékelve közöljük.
Strasbourg, 2011. május 10.
Tőkés László
EP-alelnök
Sajtóirodája
F E L S Z Ó L A L Á S
II. János Pál pápa boldoggá avatása tárgyában
Május 1-jén II. János Pál pápa boldoggá avatásának felemelő ünnepségén vettem részt Rómában, a Jerzy Buzek elnök vezette európai parlamenti küldöttség tagjaként.
A Robert Schuman nevével fémjelzett – mai – Európa Napon méltó megemlékeznünk Karol Józef Wojtyla egykori lengyel bíboros-érsek Európa egységesítése, a totalitárius kommunista rezsim megbuktatása, az Európát kettéválasztó vasfüggöny lebontása terén szerzett történelmi jelentőségű, elévülhetetlen érdemeiről.
Május 13-án lesz éppen harminc éve annak, hogy a volt kommunista titkosszolgálatok közreműködésével a római Szent Péter-téren merényletet követtek el a szent életű pápa ellen, aki – ezáltal – saját vérével pecsételte meg világraszóló békemisszióját.
Tizenöt esztendővel ezelőtt, magyarországi látogatása alkalmával II. János Pál pápa a debreceni Nagytemplomban követte meg az ellenreformáció korában üldözött magyar protestánsok emlékét. Soha nem használt kettős mércét. Azonos módon hirdette a megbékélést a zsidókkal és a muszlimokkal, valamint egyként mondott ítéletet a nemzeti-szocialista és az ateista-kommunista totalitariánus rendszerek fölött. Ezzel együtt következetesen szorgalmazta, hogy – a nemrégen elfogadott magyar alaptörvény módjára – az Unió Alkotmányába is foglalják bele Európa keresztény gyökereinek a tényét.
Jézus szavát idézve emlékezzünk boldog János Pál pápára: „Boldogok a békességre igyekezők, mert ők Isten fiainak mondatnak”. (Mt. 5,9)
Strasbourg, 2011. május 9.
Tőkés László
EP-alelnök
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












