2008. október 24. péntek
Send this article Print this article

1956–1989 Sólyom László köztársasági elnök találkozója Tőkés László EP-képviselővel

KÖZLEMÉNY

Ami 1956-ban, Magyarországon kezdődött el, az 1989-ben, Romániában fejeződött be – fogalmazott Traian Băsescu, Románia elnöke 2008. október 23-án Csíkszeredában. A nemzeti ünnep alkalmából Székelyföldre sereglettek a romániai magyar politikai élet vezetői, hogy Sólyom Lászlóval, a Magyar Köztársaság elnökével együtt emlékezzenek és fejezzék ki tiszteletüket az ’56-os hősök előtt. Ezt a közös ünnepet tisztelte meg jelenlétével Traian Băsescu román államelnök is.





Sólyom László 2008. október 23-a és október 27-e között magánlátogatást tesz Székelyföldön, és ez alkalomból igyekszik minden fontosabb helyszínre ellátogatni, találkozni egyházi, közéleti, civil-társadalmi, valamint politikai intézmények, szervezetek vezetőivel.

A köztársasági elnök erdélyi magánlátogatásának második napján a csíksomlyói Kegytemplomot kereste fel, ezt követően pedig a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban Tőkés László püspökkel találkozott.

A magyar államfőt Tőkés László EP-képviselő Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) volt elnöke és Toró T. Tibor parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke társaságában fogadta, majd négyszemközti beszélgetésre vonultak el.

Tőkés László, az EMNT elnöke több súlypont köré csoportosította mondanivalóját. A székelyföldi önrendelkezés kapcsán egyfajta egyensúlypolitika mellett érvelt, jelezvén, hogy a székelyföldi önrendelkezés kérdése mellett továbbra is megoldatlan a másik, zömmel magyarok lakta vidék, a partiumi régió helyzete. Kiemelte: a határ mentén élő magyarság számára létfontosságú a Partiumi Határmenti Régió kialakítása, a határok fölött átívelő nemzetegyesítés egyik kulcsmozzanata lehet a határmenti együttműködés intézményesítése. Ennek módozatairól kellene közös stratégiai tervet kidolgozni, vélte az erdélyi magyarok európai képviselője, és ennek jegyében meghívta Sólyom Lászlót egy tavasszal megszervezendő határmenti konferenciára, amely meghívást a magyar köztársasági elnök örömmel el is fogadott.

A témából következően vetődött fel a magyar-román közös kormányülések gyakorlata. Tőkés László EP-képviselő szerint ezeken rendre kimaradnak a fontosabb nemzeti kérdések (mint például a romániai kisebbségi törvény felvállalása román részről, az államilag finanszírozott magyar tannyelvű egyetem ügye, a csángókérdés stb.).

Viszont örömmel üdvözölték a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) akkreditációját. A négy évig vajúdó, ezt kimondó, immár Traian Băsescu által is aláírt törvény megszületését áttörésként értelmezték. Tőkés László ugyanakkor felvetette, hogy üdvözlendő lenne, ha a magyar és román állam paritásos alapon finanszírozná a romániai magyar magánegyetemi hálózatot, vagyis a román állam legalább annyival támogassa a PKE és a Sapientia-EMTE felsőfokú tanintézményeket, amennyivel a mindenkori magyar kormány összegszerűen hozzájárul azok fenntartásához.

A találkozót megelőző nemzeti ünnepünk kapcsán Tőkés László püspök Sólyom Lászlóval egyetértésben szükségesnek tartotta az ’56-os perek áldozatainak rehabilitációját, külön kiemelve a Szoboszlay Aladár, Sass Kálmán és Dobai István féle csoportok kirakatpereinek tagjait.

Tőkés László püspök tájékoztatta Sólyom László államfőt az idén kezdődő forradalmi emlékévről, amely a temesvári és az ezt követő romániai események huszadik évfordulóját hivatott méltóképpen megünnepelni. Sólyom László köztársasági elnök Tőkés László felkérésének eleget téve vállalta a rendezvénysorozat fölötti fővédnökséget. A hely szelleme által mintegy kiemelve szót ejtettek Tőkés László EP-képviselő európai programjának egyik fontos vonatkozásáról, a Keresztény Európát! elnevezésű programról, amelynek egyik kiemelkedő állomást képezi a 2008 decemberében, Brüsszelben, az Európai Parlament épületében megrendezendő Biblia-kiállítás, amelynek fővédnöke szintén Sólyom László köztársasági elnök.

A beszélgetés végén röviden áttekintették a romániai magyar-magyar politikai együttműködés jelenlegi állapotát. Tőkés László, EMNT-elnök tájékoztatta a magyar államfőt az idei nyári tárgyalások folyamatáról, és csalódottságának adott hangot, amiért a szűkkeblű pártosság miatt az erdélyi magyar összefogás ismét meghiúsult. Ennek súlyos kihatásai lehetnek az őszi parlamenti választásokon, erdélyi népünk ugyanis a politikától való elfordulásával és távolmaradásával bünteti megegyezésre képtelen vezetőit.

Az államfővel való találkozót követően Tőkés László EP-képviselő Székelyudvarhelyen munkaebéden vett részt a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének vezetőivel, majd kora délután lakossági fórum keretében egyfajta bővített fogadóórát tartott. A jó hangulatú beszélgetésen rövid áttekintést nyújtott az Európai Parlament működéséről, vázolta azokat a lehetőségeket, amelyeket az EP-képviselet biztosít, ezzel szerves összefüggésben pedig az erdélyi magyarság belpolitikai helyzetét is értékelte.

Tőkés László összefoglalásképpen felhívta a jelenlévők figyelmét az elkövetkezendő évek egyik sarkalatos tézisére. Az Európai Unióban nem szeretik a kisebbségi problémákat, a kollektív jogok problémaköre kényelmetlen, ám megoldásra váró feladat. Viszont, hangsúlyozta az erdélyi magyarok európai képviselője, számunkra adott egy másik lehetőség is: az Európai Parlamentben nem elég az egyes elszakított nemzetrészek problémáit önmagukban képviselni, hanem a közös magyar ügyet Kárpát-medencei, összmagyar szinten kell megjeleníteni. Ezért, a valamennyiünk érdekeit egységbe foglaló magyar ügyért kell minden magyar nemzetiségű EP-képviselőnek együttműködnie, és akkor egészen más súllyal fognak latba esni az egységesülő Európában élő tizennégymilliónyi magyarság jogos követelései.

Csíkszereda–Székelyudvarhely, 2008. október 24.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája



hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010