2021. február 3. szerda
Send this article Print this article

Újabb lehetőség nyílik nemzeti közösségeink védelmére!

Azáltal, hogy a hét elejére immár nyolc európai országban is összegyűlt a szükséges mennyiségű támogatói aláírás, a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése újabb lehetőséget teremthet ahhoz, hogy Európa kisebbségi közösségei, illetve nemzeti régiói valós védelemben részesüljenek.



Emlékeztetünk: február 7-ig még bárki aláírhatja a kezdeményezést. Erre biztatjuk mindazokat, akik ezt még nem tették meg, s akik fontosnak tartják, hogy az őshonos európai kisebbségeket uniós szabályozások is védjék. Ugyanakkor őszinte elismerésünket fejezzük ki a Székely Nemzeti Tanácsnak és Izsák Balázs elnöknek azért, hogy a mindannyiunk életét megnehezítő koronavírus-járvány közepette is vállalták az európai aláírásgyűjtés sikerre vitelét.
Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért elnevezésű polgári kezdeményezéshez fűződő aláírásgyűjtés sikere csak az első, bár kétségtelenül fontos mozzanata e nemzetközi érdekvédelmi munkának. Jól láthattuk, hogy nemrégiben az Európai Bizottság miként söpörte le napirendjéről a Minority SafePack elnevezésű másik kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés ügyét, felháborító és egyértelmű jelét adva annak, hogy nem hajlandó foglalkozni azon őshonos nemzeti kisebbségek helyzetével, amelyek puszta létét nem egy esetben az állami szintre emelt idegengyűlölet fenyegeti.
Mindezek ellenére abban bízunk, hogy az SZNT kezdeményezése új lendületet ad nemzeti érdekeink nemzetközi fórumokon való érvényesítésének és önvédelmi mechanizmusaink kiszélesítésének. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ennek reményében állt ki teljes mellszélességgel a kezdeményezés mellett, s ennek érdekében mozgósította az aláírásgyűjtés során nemzetközi kapcsolatrendszerét. Mindez azonban nem lett volna elegendő az SZNT és Izsák Balázs kitartó munkája nélkül. Ők bebizonyították, hogy jelentős állami támogatás nélkül, az igaz ügybe vetett töretlen hittel is sikerre vihető egy olyan kezdeményezés, amely immár nemcsak kulturális és szimbolikus kérdésekről, hanem konkrét anyagi erőforrásokról is szól, s amelynek végső sikere mindannyiunk életét döntően befolyásolhatja, nem utolsó sorban pedig kiemelten fontos lépés lehet a hőn áhított közösségi önrendelkezés megteremtése felé.
Elismerésünk és szolidaritásunk kifejezésén túlmenően ezúton is biztosítjuk az SZNT vezetőségét és a teljes erdélyi magyar közvéleményt arról, hogy a rendelkezésünkre álló minden eszközzel a továbbiakban is támogatni fogjuk a nemzeti régiók védelméről szóló európai polgári kezdeményezést.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Országos Elnöksége
    

www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010