A berlini fal leomlására emlékeztek
Európa  ezen a héten a berlini fal leomlásának húszéves évfordulóját  ünnepelte. Az Európai Néppárt vezetőségének, EP-frakciója  elnökeinek, valamint a nemzeti delegációk vezetőinek részvételével  kétnapos emlékülést szerveztek Berlinben 2009. november 12–13-án  „A vasfüggöny lebontásától az európai újraegyesítésig”  címmel. 
 
 Ezt  megelőzően az Európai Parlament brüsszeli székhelyén is  ünnepi ülést tartottak 2009. november 11-én. A „miniplenárison”  részt vett Václav Havel rendszerváltó volt cseh elnök is,  aki többek közt a gazdag európai kulturális és nemzeti sokszínűségre  utalva hangsúlyozta: „Európa »hazáink hazája« […] Milyen kapcsolat  legyen a nemzeti és az európai szuverenitás között? A válasz nyilvánvaló:  a kettőnek ki kell egészítenie egymást. Elvégre az a tény, hogy  európainak érzem magam, nem jelenti azt, hogy nem vagyok cseh” –  fogalmazott Havel. 
Az  Európai Néppárt frakciójának Berlinbe kihelyezett ülésével egybekötött  konferencián a csütörtöki napot a keletnémet változásoknak szentelték.  A konferenciát Joseph Daul, az ENP elnöke, valamint Werner  Langen, a német néppárti delegáció (CDU-CSU)  elnöke és Markus Ferber társelnök nyitotta meg. A „Miért  nem feledhetjük el a Német Szocialista Egységpárt igazságtalanságait?  Az emberi jogok semmibevétele a Német Demokratikus Köztársaságban”  címet viselő panelben a berlini fal ledöntésének kiemelkedő eseménye  mellett az egykori titkosszolgálat, a Stasi szerepét és utóéletét  is tárgyalták a meghívott szakemberek, akik az igazság és megbékélés  együttes fontosságát hangsúlyozták. Tőkés László erdélyi  EP-képviselő hozzászólásában irigylésre méltónak tartotta,  hogy a nyugatnémetek az egyesülést követően rendkívüli áldozatot  vállaltak a keletnémet társadalom integrációja érdekében, ugyanakkor  hozzásegítették őket ahhoz, hogy a múlttal való szembenézés  következtében sikerüljön megtisztítani a társadalmat az egykori  titkosszolgálatok embereitől. Herta Müller idei irodalmi Nobel-díjas  írónőt idézve európai képviselőnk rámutatott: Romániában még  mindig tovább él a kommunista múlt, az egykori szekusok továbbra  is funkciókban ülve nagymérvű befolyással bírnak mindennapi életünkre  nézvést. A németországi példa alapján a közép-kelet-európai  államok talán reménykedhetnek abban, fogalmazott Tőkés, hogy a  Vasfüggöny túlsó oldalán lévő szabad demokráciák hozzásegíthetik  a „szovjet tömb” országait a kommunista örökséggel való leszámoláshoz,  a múlttal való szembenézéshez és az erkölcsi megtisztuláshoz. 
 
 November  13-án, pénteken délelőtt a Stasi volt börtönépületében tettek  látogatást a résztvevők. A Berlin-Hohenschönhausen Emlékhely, amely 1951-ig szovjet fogolytáborként, azután az Állambiztonsági  Minisztérium gyűjtőfogházaként működött, ma már múzeumként  tárja a látogatók elé a kommunista totalitárius diktatúrák rémségeit  és bűntetteit. 
 
 Az  Emlékhelyen történt tisztelgő koszorúzást követően folytatódott  a konferencia. „A vasfüggöny lebontásától az európai újraegyesítésig”  címet viselő második részben felszólalt Wolfgang Schäuble,  a szövetségi kormány pénzügyminisztere, egykori belügyminiszter,  akinek kiemelkedő érdemei vannak a német nemzetegyesítési folyamatban,  Orbán Viktor, A Fidesz-Magyar polgári szövetség elnöke, az  Európai Néppárt alelnöke, Walburga Gräfin Habsburg Douglas, a svéd parlament tagja, a Páneurópai Unió alelnöke, Elmar  Brok, az EP Külügyi Bizottságának volt elnöke, jelenlegi tagja,  az egykori német országegyesítési bizottság prominens tagja, valamint  Tőkés László EP-képviselő, volt temesvári lelkész. 
 
 Orbán  Viktor előadásában emlékeztetett arra, hogy a berlini fal leomlásának  20. évfordulója kapcsán sok szó esett a közép-európai országok  érdemeiről, illetve szolidaritásáról, a német újraegyesítéshez  való hozzájárulásáról.  
 
 „A  magam részéről az érem másik oldaláról szeretnék beszélni”  – fogalmazott a Fidesz elnöke, hangsúlyozva: köszönetet kíván  mondani Németországnak azért, hogy segítette Közép-Európának  a Szovjetuniótól, illetve a kommunizmustól való megszabadulását,  továbbá a nyugat-európai országok közösségébe való beilleszkedését.  Orbán köszönetet mondott Németországnak azért, hogy a II. világháború  után a romokból Európa legerősebb gazdaságát építette fel. Köszönetét  fejezte ki az újraegyesítés melletti szilárd elkötelezettségért,  ami visszafordíthatatlanná tette a Szovjetunió összeomlását, a  szovjet csapatok kivonulását a közép-európai országokból. És  köszönetet mondott a német szolidaritásért, amely jelentős mértékben  elősegítette a közép-európai országok európai uniós csatlakozását.  
 
 Magyarországgal  kapcsolatban a Fidesz elnöke két dolgot emelt ki. Elsőként az 1956-os  eseményekre utalva azt hangsúlyozta: a magyarországi véres forradalom  tette világossá a Nyugat számára, hogy milyen a kommunizmus, a szovjet  megszállás valódi természete. Másodikként pedig a határnyitást  emelte ki, rámutatva arra, hogy az felgyorsította a változás folyamatát,  és – lehetővé téve a keletnémetek Nyugatra történő távozását  – ezt a folyamatot nemzetközivé tette. Az azóta eltelt két évtizedre  visszatekintve a Fidesz elnöke a legnagyobb kihívásnak azt nevezte,  hogy a politikai szabadságot közjóvá változtassák. „Nem lehet  többé az úgynevezett kollektív felelősség mögé bújni” –  fogalmazott, hangsúlyozva: szükség van a diktatúra maradványainak  felszámolására, és nemcsak a politikai rendszer, hanem a gazdaság  területén, továbbá az emberek gondolkodásában és szívében is.  Úgy értékelte, hogy a demokrácia komoly nehézségekkel küzd Közép-Európában,  mégpedig a diktatúra maradványai miatt. „Egyes posztkommunista  politikai erők nosztalgiát keltenek a kommunista idők iránt” –  fogalmazott a magyar ellenzéki politikus. 
 
 Orbán  Viktor emlékeztetett arra is: az integrációs folyamat során Közép-Európa  nem csupán azt hangsúlyozta, hogy az EU új tagállamaként elfogadja  a nyugati pénzügyi támogatást, hanem azt is, hogy hozzá kíván  járulni az unió, az európai gazdaság erősödéséhez. Az európai  térségnek lépést kell tartania az amerikai és az ázsiai gazdasági  növekedéssel – fogalmazott, reményét fejezve ki, hogy hamarosan  mindez megvalósulhat, mihelyst sikerül kilábalni a jelenlegi pénzügyi  válságból. A Fidesz elnöke szerint „Magyarország olyan különleges  nehézségekkel küszködik, amelyek az ország rossz kormányzásából  fakadnak”. Épp ezért nehéz hozzájárulnia az európai gazdasági  növekedéshez – tette hozzá, utalva arra, hogy ezt erősítették  meg a pénteken reggel nyilvánosságra hozott, a harmadik negyedév  gazdasági növekedésére vonatkozó adatok is. Orbán felhívta a  figyelmet: Szlovákiában ez a növekedés 1,6 százalékos, Csehországban  pedig 0,8 százalékos volt. Magyarországon viszont 7,2 százalékos  visszaesés következett be – jelentette ki, hangsúlyozva: mindez  jelzi, hogy a következő magyar kormányra milyen kihívások várnak. 
 
 A  Fidesz elnöke szerint 1956 után Magyarországon és más közép-európai  országokban új típusú politikai vezetés alakult ki. Olyan vezetés,  amely nem elvekhez, hanem elvek nélkül a hatalomhoz kötődött. Hatalmukat  még a demokráciában is sikerült fenntartaniuk. Mindez Orbán szerint  súlyos kihívást jelent az értékeken alapuló nyugati demokráciák  számára. A Fidesz elnöke úgy vélte, hogy a Nyugat az ex-kommunistákat  gyakran „könnyebb” partnernek találja, mint a valódi demokratákat,  akik olykor ragaszkodnak a néha kellemetlen és kényelmetlen igazságokhoz.  „De hiszem azt, hogy ez az igazi demokrácia és a Nyugattal való  igazi partnerség” – fogalmazott Orbán Viktor, aki 1989 szellemének  megőrzésére szólított fel. 
 
 Tőkés  László felvezetőjében Orbán Viktor szavaihoz kapcsolódva rámutatott:  a Biblia tanítása szerint Isten a rosszat is jóra fordíthatja –  ez történt Németországgal. A volt református püspök csodálatát  fejezte ki, hogy Németországnak a II. világháború után volt annyi  erkölcsi- és lelkiereje, hogy vesztesből nyertesé építse magát,  és az Európai Unió motorjaként – a hit és az Isteni kegyelem  dialektikája szerint – elérte, hogy az egykori győztesek és vesztesek  partnerekké váltak Európa egységesülésében. 
 
 Tőkés  László előadást az alábbiakban olvashatják: 
 
 Berlin,  2009. november 13.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája
A Berlini Fal leomlásától – Európa újraegyesüléséig
1989.  november 9-ét az újkori német történelem legboldogabb napjának  nevezte Angela Merkel kancellárasszony. Ritka eset a történelemben,  hogy egy nemzet – az újraegyesült Németország  – örömében valamennyi nemzet, az egész újraegyesülő Európa  népei és országai osztozhatnak. Ez a körülmény teszi a mostani  évfordulót az egész világ és Európa  közös ünnepévé. Ezért Pál  apostol igéivel csatlakozunk a berlini ökumenikus hálaadó örömünnep  résztvevőihez: „Örüljetek az örülőkkel!” (Rm. 12,15). „Örüljetek  az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek!” (Fil. 4,4). 
 
 George  W. Bush elnök vilniusi látogatásakor a balti államok jelenkori  szabadulásának történetét valóságos „Csodának”  nevezte. Ez a csoda ment végbe húsz évvel ezelőtt Berlinben is.  És a csodák egész láncolata zajlott abban az időben II. János  Pál pápa és Popielusko  atya országától kezdve az 1956-ban kivérzett Magyarországig,  ahol a berlini „Nagy Fal” lebontásának – a szabadulásnak –  az útját a sopronpusztai Páneurópai Piknik, a kelet-nyugati  határzár forradalminak nevezhető áttörése egyengette. 
 
 „Ne  féljetek!... nézzétek az Úr  szabadítását, amelyet cselekszik veletek… Az Úr  hadakozik ti érettetek” – mondotta egykor Mózes  az egyiptomi fogságból menekülő népének. A vizek pedig „kőfal  gyanánt” kettéváltak előttük, és szárazon keltek át üldözőik  előtt, a Veres-tengeren… (2 Móz. 14).  
 
 Istennek  ezt a szabadító csodáját éltük át két évtizeddel  ezelőtt valamennyien. Falak omlottak, a szabadulás útja nyílt meg  előttünk is a romániai Temesváron, a Magyarországtól 1920-ban  elszakított Erdélyben, a német-svábok lakta Temesi Bánságban,  Herta Müller írónő szülőföldjén, ahol Ceauşescu,  a Kondukátor a Fáraó módjára készített merényletet nemcsak  „Izráel népe”, a kisebbségi magyarok és németek ellen, hanem  saját népét is mélységes nyomorba döntve, falak helyett falvak  ezreit készült lerombolni. 
 
 A  kelet-berlini Gethsemáné templomhoz hasonlóan Temesváron  is van egy templom, melyben a magyar reformátusok, majd a hozzájuk  csatlakozó, utcára vonuló, élőláncba tömörülő románok, magyarok,  németek, szerbek, zsidók, bolgárok, a különféle vallási felekezetekhez  tartozó hívek ezrei végre áttörték a félelem  és a hallgatás falát, és egymás hite által felbátorodva  kimondták, hogy „elég volt”, és a rettegett ateista kommunista  diktatúrával szembeszállva, Istenhez fohászkodtak szabadulásért.  Temesváron is csoda történt. A nacionalista és kommunista megosztó  politika által egymás ellen uszított, sok nemzetiségű és sok vallású  város népe egy szempillantás alatt összefogott közös ellensége,  az istentelen Diktatúra ellen, és a hitvalló apostolok erejével  és szavával mondott nemet a „Fáraó” diktátumának: „Istennek  kell inkább engedni, hogynem az embereknek” (Csel. 5,29). 
 
 Ami  ezután következett, az mindenki által ismeretes. Az utolsó  kelet-közép-európai bolsevik diktátor  menekültében nem messze jutott. A „dinasztikus sátánt” (Döbrentei  Kornél) páros hatalmi tébolyban tobzódó nejével együtt érte  utol a végzete – „Drakula országának” kivégzőosztaga előtt.  A dominóelvnek megfelelően, a volt szovjet láger utolsó bástyája,  az Európát megosztó Nagy Fal utolsó darabja is ledőlt. 
 
 Az  Angela Merkel által emlegetett, „legboldogabb nap”  Románia elnyomottai számára 1989. december 22-e, a „Kárpátok  Géniusza” bukásának napja volt. Advent havában jártunk, égő  várakozásban élt az ország. A hírhedt Szekuritáté  „Magyar Irredenták” és „Német Nacionalisták és Fasiszták”  („Deutsche Nationalisten und Faschisten”) elnevezésű szakosztályai  a heródesi megfélemlítés kiterjedt apparátusával tartották rettegésben  kiváltképpen a „kollektív bűnösséggel” megpecsételt kisebbségieket.  Az apokaliptikus hangulatot gerjesztő villanyoltások és a téli gazdasági  nyomor a hideg, a sötétség és a kiéheztetés  primér  eszközeivel   tették  még  elviselhetetlenebbé  az  egész társadalom  életét. – Miként a lehúzó mélységre a felemelő magasság és  vaksötétre a tündöklő fény: a Szabadító  Krisztus születésével ekképpen köszöntött reánk a Megváltó  Karácsony – utóbbi fél évszázadunk legboldogabb napja!  
 
 Hogyan  is fogalmazott a kancellárasszony?: „Magyarország ezelőtt húsz  évvel szárnyakat adott a németek, az NDK-s polgárok szabadság iránti  vágyának, amikor határt nyitott előttük.” Ez a testvéri  együttérzés volt azoknak az időknek a legfőbb ereje és a legszebb  vonása. Az, ahogyan „egy rab nép kaput nyit egy másik rab népnek”  – a szabadulásra (Sylvester Lajos). Budapest  és Berlin, Varsó és Prága, a balti népek  Tallintól Vilniusig húzódó, valamint a magyarok, románok  és németek Temesváron szövődő élőlánca – mindez, egybe  összeadódva, és a segítségül siető szabad világra is kiterjedve  nem más, mint: az önmagára találó Európa  egymásra találó népeinek a cselekvő szolidaritása.  
 
 1990  januárjában szerény temesvári templomunk egyik első látogatója,  Hans-Dietrich Genscher akkori német külügyminiszter volt. A berlini  évfordulói ünnepségek alkalmával ő maga állapította meg, hogy  „a fal lebontása olyan történelmi esemény volt, amely nemcsak  Németország és Európa, hanem az egész világ megosztottságának  a felszámolását segítette elő”. Erdélyi magyarként örömmel  és hálaadással mondhatom el, hogy a németek egyesülésével párhuzamosan,  valamint Európa egyesülésének a folyamatába illeszkedve, a Kárpát-medencei  magyar közösségek egyesülése  útjából is elhárulóban vannak azok az akadályok, melyek 1920 óta  mesterséges módon választanak el bennünket egymástól.  
 
 Jövő  héten, magyar, román és nemzetközi előadók részvételével,  „Temesvártól Brüsszelig” címen az Európai Parlamentben  fogunk egy másik megemlékezést tartani a 20. évforduló alkalmából.  Volt temesvári lelkipásztorként és jelenlegi európai képviselőként  nemcsak magamra, de egész országunkra és kelet-közép-európai térségünkre  nézve elmondhatom, hogy bizony: hosszú  út vezet „Temesvártól Brüsszelig”, a volt ateista-kommunista  diktatúrák totalitárius rendszeréből a szabad és demokratikus  Európáig. Előrehaladásunkat még mindig számtalan akadály és  választófal hátráltatja. A tovább élő kommunizmus és a hidegháborús  múlt elaknásított területein járva: hosszú és veszélyes az út  „Egyiptomból” – az „Ígéret Földjéig”.  
 
 Meghátrálni  viszont nem fogunk. Egy történelmi mondásunk szerint: „Nem engedünk  a ’48-ból” – Az 1848-as magyar forradalomról van szó.  – Ugyanígy: az ’56-ból és a ’89-ből sem engedhetünk! 
 
 Saját  helyzetünkkel és az európai valósággal kapcsolatban nincsenek illúzióink.  Jól tudjuk, hogy mire számíthatunk. De akármennyire is nehéz volna  előrehaladásunk, hitünkből és eddigi eredményeinkből erőt merítve,  valamint európai szövetségeseink szolidaritásában bízva haladunk  tovább a megkezdett úton. 
 
 Berlin, 2009.  november 12. 
Tőkés László













