2017. április 24. hétfő
Send this article Print this article

Tőkés László beszéde az Erdélyi Magyar Néppárt V. Országos Küldöttgyűlésén

A 2017. április 22-én Székelyudvarhelyen elhangzott beszéd szerkesztett változata.



Kegyelem néktek és békesség Istentől!
Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Kedves testvéreim!
Borbély Imrére emlékezem mindenekelőtt, aki nagyon hiányzik nekünk, amióta itt hagyott bennünket. Ez az emlékezés katartikus, különösképpen ha az ő személyét és személyiségét összefüggésbe hozzuk a Kolozsvári Nyilatkozattal, amelynek egyik kezdeményezője és szerzője volt éppen  negyedszázaddal ezelőtt. Azt is mondhatjuk, hogy az autonómia ügye számunkra élet és halál kérdése. Pusztulás és megmaradás, felemelkedés kérdése számunkra az önrendelkezés jogának a kivívása. A gyulafehérvári román népgyűlés és a trianoni diktátum közelgő centenáriuma idején az előttünk járók súlyos örökségként rótták reánk ez a létkérdést, ezt a halálosan komolyan veendő ügyet. Végső soron ez ad értelmet az Erdélyi Magyar Néppártnak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, mai tanácskozásunknak.
Megoldást keresünk az erdélyi magyarság ügyére, Erdély népeinek, együtt élő közösségeinek az ügyeire, és a megoldásra nem találunk mást, mint az önrendelkezést. Beszéljünk nemcsak Székelyföld területi autonómiájáról vagy Partium különleges jogállásáról és sajátos önrendelkezési formájáról, hanem beszéljünk ennek az európai nagyrégiónak: Erdélynek az önrendelkezéséről is – valamennyi itt lakó népnek a közösségében, a Néppárt föderalizmusról és autonómiáról szóló programja értelmében. Jól kell politizálnunk! Végre kell hajtanunk a kisebbségpolitikai rendszerváltozást a társadalmi rendszerváltozás keretében és részeképpen. Jól kell politizálnunk: identitásunkat meg kell őriznünk – ennek pedig jó eszköze a jó politika. Magyar, román, erdélyi, európai identitásunkról egyaránt szó van. Regionális identitásunk is rendkívül fontos, ezekkel együtt. Ezt a politikát folytatja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt, melyet létrehozott. 1989 és 1992 folytonosságában folytatjuk ezt a politikát következetesen, mikor is elmondhatjuk, hogy „sokan megfordították a köpönyegüket” – hogy az előttem szólott Szabolcs Attilát, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnökét idézzem –, mi azonban azt folytatjuk, amire 1992-ben a Szent Mihály-templomban felesküdtünk. A maga nemében egyedülálló teljesítmény részünkről, és ha nem is becsül meg a világ ezért méltó módon, nekünk akkor is legyen meg az önbecsülésünk, amikor erre gondolunk.
Most zajlik a III. Székely Kongresszus. Az EMNP az egyedüli, amelyik következetesen kiáll Székelyföld területi autonómiája mellett. 1902-ben a hagyomány és modernitás kettősségében zajlott az első Székely Kongresszus. Íme, egy évszázad után is hasonlóképpen tevődik fel ez a kérdés. „A hagyomány és az újítás” értelmében fogalmaz az EMNP. Azért kell ezt a politikát folytatnunk, és azért van szükség a Székely Kongresszusra és minden erőfeszítésünkre, hűségünkre és munkánkra, mert veszélyben van identitásunk. Kós Károly és a Kiáltó szó (1921) munkára serkent bennünket. Nem szabad hagynunk, hogy „kiáltásunk” suttogássá szelídüljön. Nem szabad, hogy a veszélyérzet kihaljon belőlünk. Látjuk, hogy ez európai gond is egyben: egyes népek és társadalmak bárgyún nézik azt a népvándorlást, áradatot, mely reájuk zúdul, és azt hiszik, hogy csak a „belvíz” ellen kell védekezniük, holott árvízről, egyenesen özönvízről van szó. Minden esetben adekvát politikai eszközökre és módszerekre van szükség. Jól mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, hogy a rövidtávú eredmények iránt is hálaadással kell lennünk, hitünk szerint, de a hosszú távú stratégiai tervekről sem szabad megfeledkeznünk, és nem szabad az egyiket a másikkal összekevernünk, szem elől tévesztve a jövőt, a távlatokat és a lényeget.
Nagybánya példásan előttünk járt, amikor ezelőtt néhány évvel Új kiáltó szót intézett Erdélyhez. Meg is keserülték. Meghurcolták úket a román hatóságok. Még én is szerepeltem a televízióban, az egyik román adásban, ebben az ügyben. Varga Károly esperes nagyon jól ír ezekről a dolgokról. Valójában új Kiáltó szóra volna szükségünk, mely híven kifejezi mostani helyzetünket. Ezt az új, egyetemes kiáltó szót kellene megfogalmaznunk egész magyarságunk közösségében, abban a szellemben, amelyről Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is szólt. Erre vállalkozik az EMNT és az EMNP is. Minket nem a szavazataink száma – sajnos, azzal nem dicsekedhetünk –, hanem az igazságunk igazol. Igazunk erejében bízunk, még ha sokszor „pusztába kiáltott szónak” is hangzik. Más lehetőségünk nincs. 1989 előtt sokkal kilátástalanabb helyzetben voltunk, 1920 után pedig még inkább… A Kiáltó szó megszületése idején az erdélyi értelmiségieknek mégis volt erejük szavukat hallatni, mert tudták, hogy ez az életre vezető szó, ige és út.
Mint mondottam, Európa is veszélyben van. Veszélyben van Nagy-Britannia, úgy széthullhat, mint Trianonban a történelmi Magyarország – talán Szőcs Gézánál olvastam ezt a gondolatot. Wales jövője is fontos számunkra, mint ahogy Erdély jövője is fontos. Köszönjük, hogy eljött közénk, Jill Evans, a walesiek európai képviselője! Nagyon fontos számunkra az Európai Szabad Szövetség minden tagszervezetének és tagnemzetének a sorsa és a jövője, mert azonosulunk velük, és a mi jövőnket és sorsunkat látjuk az övékben. Aggódunk Londonért. Aggódunk Franciaországért. Azt mondják, már olyan méreteket öltött ez az Európa identitását elmosó migráció, hogy Franciaország, a Benelux államok és Nagy-Britannia már-már menthetetlen ebből a szempontból. Olvasom, hogy „a kereszténység romjaira épülő muzulmán Londont” vizionál egy tanulmányíró. Semmi bajom a muzulmánokkal egyébként, sőt! Azt szeretném, hogy hazájukban leljenek otthonra. De joggal aggódóm, és imádságaimban hordozom Ukrajna és Kelet-Közép-Európa népeinek sorsát.
A visegrádi négyek biztató módon fognak össze. A román–magyar közeledés is bizakodással tölthet el, de aggódunk a balkáni útvonal mentén élő népekért és országokért. Sajnos a veszélyérzetünk még mindig nem működik kellő mértékben. Mint amikor elzsibbasztja a fájdalomcsillapító a testet, és azt hiszi, hogy már nem is beteg. Elhűlve láttam – talán együtt képviselőtársammal, Jill asszonnyal – két-három héttel ezelőtt azt az európai parlamenti szavazást, amelyen egy teljesen „süket”, migrációbarát európai határozatot fogadtak el. Az ember elszörnyülködik, hogy csak akkor szabad visszatelepíteni hazájukba azokat, akik nem kaptak nálunk mentelmi jogot, ha az EU meggyőződött, hogy hazaérkezésük helyszínén kedvező feltételek várják őket éri őket, állást is tudnak kapni, és biztosítják a megélhetésüket, különös tekintettel az öregekre, az asszonyokra és a deviáns nemi identitással rendelkező testvéreinkre. Rendkívül fájdalmas, hogy ahelyett, hogy a helyben maradás ősi, eredeti jogát védenék, hogy mindenki élhessen, boldogulhasson ott, ahova Isten teremtette és ahol élnie adatott, ehelyett bálványt csinálnak a mobilitásból, és mindenkit el akarnak utaztatni világgá… Magunkra nézve azonban legyen világos: mi nem akarunk világgá menni!
Azokról is szólnom kell, akik reánk hozták és hozzák a veszedelmet. Hiába bántják itt Orbán Viktort és Magyarországot, szidalmazzák, gyalázzák, gáncsolják. Igenis, ez egy irányított népmozgás. Bizonyára van egy alapvető spontaneitás is benne személyi szinten, de alapjában véve egy irányított folyamatról beszélhetünk, melyet az Európai Unió ahelyett, hogy feltartóztatni igyekezne, inkább arra törekszik, hogy szabályozott módon elősegítse. Akik reánk hozzák a veszedelmet, mesterségesen gerjesztik ezt a helyzetet – nevezzük akár Soros-birodalomnak, akár nagytőkének vagy bárminek. Képtelenek vagyunk világosan és egyértelműen beazonosítani őket. Ám elég, ha elolvassuk Borbély Zsolt Attila írásait, máris tisztábban látunk ebben a kérdésben. Egyesek ki akarják venni a kezünkből sorsunk alakítását, azt akarják, hogy mások döntsenek helyettünk. Victor Ponta volt román miniszterelnök megállapításaival is kénytelen vagyok egyetérteni ebben a tekintetben. Az önrendelkezési jog megillet bennünket: nemzeteket, országokat, régiókat, nemzeti közösségeket.
Apropó:Soros-birodalom!  Annak idején, amikor én lettem Románia „első számú hőse”, engem is megpróbáltak befűzni. Személyes vallomásnak szánom ezt. Akkor, gyors egymásutánban három esetben is alkalmam volt találkozni Soros Györggyel – Budapesten, Bukarestben, majd New Yorkban vagy Washingtonban. Megbízottjával, Vásárhelyi Miklóssal külön is összejöttünk Budapesten. A hírneves amerikai milliomos akkoriban nagyon jóságosnak mutatkozott, és jóságosnak mutatkozott, és jókor látszott jönni a segítség részéről. Kezdeti segítő szándékáról Orbán Viktor is hitelesen szólt egyik legutóbbi interjújában. Később azonban elmaradt a folytatás. Egyáltalán nem volt kedvemre az a fajta együttműködés, amelyet elképzeltek. Soros úr nem olyan volt, mint Lantos Tamás, aki a kolozsvári magyar színházban teljes mellszélességgel kiállt a Bolyai-egyetem mellett, akivel azelőtt együtt avattuk fel Kossuth Lajos szobrát a washingtoni Capitoliumban…
A másik személyes emlékem – olvassák el Borbély Zsolt Attila A Neptun-gate című könyvét – egy ugyancsak Soros-típusú projekthez fűződik. A Project on Ethnic Relations elnevezésű vállalkozásról van szó, egy olyan homályos hátterű alakzatról, amelynek Alan H. Kossof és a máramarosi születésű Livia B. Plaks álltak az élén. Egyszerre csak a semmiből tűnik elő, úgymond segíteni akarván az erdélyi magyarokon, megmondván, hogy mi a jó és mi a rossz nekünk, erőnek erejével akarva behajtani bennünket a „paradicsomba” – Sütő András szavaival szólva. Márpedig erőszakos módon még a paradicsomba sem szívesen sétál be az ember… Nos, ezen „érzelemmentes békecsinálás” projektjében a PER nem másokat, mint Tokay György, Funda György és Borbély László önjelölt RMDSZ-es honatyákat ültette egy asztalhoz Ion Iliescu olyan hírhedt embereivel, mint Traian Chebeleu és Victor Hrebenciuc, mégpedig a diktátorCeaușescu Fekete-tengeri nyaralójában, egy neptuni villában. A helyszín már önmagában is igen beszédes… Hát ebből nem kérünk, de sajnos még a mai napig is ennek isszuk a levét. Mert ők kiáltottak ki minket, autonomistákat „szélsőséges nacionalistáknak”, szemben az RMDSZ „mérsékeltjeivel” és „szakértő gárdájával”. Utóbb pedig ez a „terv”, a PER tevékenysége aztán az egész Kárpát-medencére kiterjedt, a balkáni országokra, mindenüvé. Hála Istennek,  kifulladóban van azóta. De vannak újak, akik azóta is az „üdvösségünket” akarják munkálni. Mindenféle ügynökszervezetek kerülgetik országainkat, Magyarországot, a balkáni országokat, a Kárpát-medencét, hogy boldogítsanak bennünket. Márpedig a politikai importból nem kérünk. Politikai és gazdasági korrupció motiválja ezeket a mozgásokat. Orbán Viktor miniszterelnökkel értünk egyet. Sajnáljuk, hogy a Jobbik annyit bánja a miniszterelnököt, sőt horribile dictu, még Gyurcsánnyal is képesek egy napon emlegetni. Ezt kikérjük neki és magunknak! – Amúgy köszönjük a Jobbiknak a nemzet iránti elkötelezettségét, és a maga helyén elismerjük azt.
Hölgyeim és Uraim!
Kiosztottunk egy kiadványt, a Transylvania Monitort, mely a romániai magyarellenesség jegyzékét tartalmazza, fogadják szeretettel. És kiosztottuk a Deputáció friss számát, mely legutóbbi negyedévi európai parlamenti munkámról szól. Nagyon fontosnak tartom itt is elmondani, hogy én nem költöztem ki Magyarországra. Úton-útfélen kérdezik, hogy miképpen telik Budapesten. Azt hiszem, ellenségeim suttogó propagandaképpen is terjesztik a „kiköltözésemet”. Nem, mi itt élünk, itt élek Váradon, sőt, ingázom: hazajövök minden héten Nagyváradra. Nem is nősültem volna újra úgy, hogy ne ide költözzön hozzám a feleségem és új családom. Soha szándékomban sem állt, hogy elköltözzem szülőhazámból. Az „Unió, Erdéllyel” szellemében folytatjuk, a Néppárttal, a Nemzeti Tanáccsal küzdelmünket.
Fontosnak tartom, hogy a kongresszus Kós Károly-i jelszavának értelmében mindenki fokozott mértékben vegye ki a részét a reánk váró munkából – beleértve nemzeti tanácsi-néppárti irodáinkat és helyi szervezeteinket. Folytatnunk kell a honosítás munkáját és a jövő évi választásokra tekintő regisztrációt. A külhoni magyarság választási részvétele elsőrendűen fontos, hogy a kedvezőtlen európai tendenciák ellenében szavazatainkkal erősítsük Magyarországot, a magyar kormányt egyenlőtlen küzdelmében. Mindnyájunknak közös érdeke ez. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség küldöttgyűlésén is ennek tudatában vettünk részt Szilágyi Zsolt elnök úrral legutóbb, hogy közös erővel képviseljük nemzetpolitikánkat. Van munkánk bőven – mondja Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke. Mindenkinek a lelkén szárad, ha nem dolgozik. Dolgoznunk kell! Ez több, mint jelszó. Politizáljunk! A mindennapi települési szintű politizálásból is vegyük ki részünket.
Nagyon örvendek, hogy elkészült az EMNT két árnyékjelentése kisebbségi helyzetünkről. Látjátok, hogy lehet eljutni Európáig? Az RMDSZ és a FUEN által előterjesztett kisebbségjogi európai polgári kezdeményezést is támogatnunk kell. Reméljük, hogy a Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezése is jó irányt fog venni. Nagyon örvendek, hogy a Székely Nemzeti Tanáccsal fenntartott szövetség és kapcsolat is él. Egy integrált autonómiakoncepció kifejlesztésében gondolkozunk, amely mindent magába foglal: egész Erdélyt, egész Romániát – egyébként miért ne? De ezt már föderalizmusnak nevezik…
Egyensúlyozzuk ki mi – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében beszélek – a Székely Nemzeti Tanács munkáját a személyi elvű autonómia irányába, az egész romániai magyar közösség érdekében.
Ezekkel a gondolatokkal zárom beszédemet, megköszönve mindenkinek a reá illő és találó mértékben a munkáját, fáradságát és hűségét. Külön köszöntöm a székelyudvarhelyieket. Az udvarhelyi együttműködés példaértékű számunkra. Gálfi Árpád polgármester választási győzelme, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt ez irányú összefogása példás. Újból egyesítenünk kell a nemzeti oldalt. A Magyar Polgári Párt leszakadó részét hagyni kell, de a megmenthető részét, azt mentsük meg, és tegyük újból erőssé a nemzeti politikát az erdélyi magyarság körében. Ez egy nagyon jó, távlatos célkitűzés.
Isten, áldd meg a magyart!


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010