2021. október 7. csütörtök
Send this article Print this article

Látogatás a PKE gólyatáborába

Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke Tolnay Istvánnal, az alapítvány alelnökével együtt az idén is meglátogatta a Partiumi Keresztény Egyetem elsőéves hallgatóinak gólyatáborát, melyet a festői szépségű Magyarremete község Turul Panziójában tartottak.



A diákokkal való október elsejei találkozás jó alkalom volt arra, hogy az egyetem alapítói felidézzék az intézményépítés legfontosabb mozzanatait, az önálló magyar nyelvű egyetemért folytatott küzdelmet. A látogatókat Maior Enikő rektorhelyettes és Szomor Abigél egyetemi lelkész fogadta a Belényesi-medencében található településen.
Tőkés László püspök igei bevezetőjében Nehémiás prófétát idézte: „De azon naptól fogva legényeim egyik része munkálkodik vala, a másik része pedig tart vala dárdákat, paizsokat, kézíveket és pánczélokat, és a fejedelmek ott állának az egész Júda háznépe mögött. A kőfalon munkálkodók közül a tehernek hordói egyik kezökkel, a mely a munkát végezé, rakodának, másik kezök pedig a fegyvert tartja vala, A kik pedig építének, azoknak fegyverök derekokra vala felkötve és így építének; a trombitás pedig mellettem állt.” (Neh 4, 16–18) A korabeli zsidók sorsához hasonló sors jutott nekünk is, egyházként, később alapítványként: egyszerre kellett dolgoznunk és küzdenünk az 1989-es változás után, hogy anyanyelvi felsőoktatási intézményt, majd egyetemi hálózatot építhessünk a Partiumban és Erdélyben. A küzdelem ma is tart, és a mai hallgatók és tanárok kitartására ugyanúgy szükség van, mint ezelőtt harminc évvel.



Tolnay István az igei bevezetőre visszautalva Petőfi Sándort idézte, akit szintén megihletett a harc és munka szerves összetartozása: „Egyik kezében ekeszarva, / Másik kezében a kard, / Így látni a szegény, jó népet, / Így ont majd vért, majd verítéket, / Ameddig élte tart.” Ezután felidézte a Sulyok István Református Főiskola létrehozásának, a főiskola tízéves történetének, majd a jogutód Partiumi Keresztény Egyetem újabbkori történetének főbb mozzanatait. Kiemelte, hogy a szakok indítása mindig a társadalmi megrendeléseknek, partiumi magyar közösségünk szükségleteinek akart és tudott megfelelni. Ma sincs ez másként. Arra biztatta az elsőéves hallgatókat, hogy ne adják fel, tartsanak ki, örvendjenek annak, hogy anyanyelvükön tanulhatnak, és egy olyan városban végezhetik tanulmányaikat, amely magyar múltja és mai kulturális lehetőségei szerint fontos szerepet tölthet be az egyetemi évek alatt.
A remetei találkozó után pár nappal, október 5-én már a PKE 2021–2022-es tanévének ünnepélyes megnyitóján láthatták viszont az egyetem alapítói a gólyákat, a váradújvárosi református templomban.
    

www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010