Közlemény a „Stelian”-dossziéról
 Másfél  évvel ezelőtt Gálfy Zoltán  alias „BIBLIOTECARUL” ny. teológiai professzor, a Református  Szemle volt főszerkesztője, zsinati atya, valamint Bányai Ferenc  alias „PETRESCU” alias „FARKAS” volt temesvári  esperes társaságában lepleztük le első ízben Bartha Tibor  alias „STELIAN” Kolozsvárról Budapestre kitelepedett ortopéd  főorvos, jeles orgonaművész Szekuritáté-informátori tevékenységét,  az akkoriban előkerült titkosszolgálati dokumentumok alapján (lásd  mellékelve a vonatkozó iratokat).
 
Nevezett  vehemens tagadása nyomán és a leleplezést övező általános érdektelenség  következtében az ügy akkor igen hamar elült. Bizonyosnak mondható  igazunkat sajnos A Szekuritáté  Irattárát Átvilágító Országos  Tanács (CNSAS) sem erősítette meg, Bartha doktor beazonosításával  azóta is adósunk.
 A  hírneves orvos gyalázatos kollaboránsi tevékenységéről  utóbb újabb, igen gazdag iratanyag került felszínre, az 1985–1989-es  időszakból (lásd mellékelve ennek táblázatba szedett kimutatását,  valamint feltüntetett besúgójelentéseinek magyar fordítását).
 
Az  újabb források arra is alkalmasak, hogy ezúttal a konkrét szövegösszefüggések  alapján, minden kétséget kizáróan bizonyítsuk, hogy a „STELIAN”  fedőnév valóban Bartha Tibor doktort takarja. 1985. december 27-i  Jelentése ugyanis – véletlenségből? – éppen a „BARTA”  nevezetű informátor saját esküvőjéről szól, az „Intézkedések”  című függelék pedig azt tartalmazza, hogy „»STELIANT« utasítani  kell felesége, Eszter csillapítására”. Hasonló elszólások,  valamint a terjedelmes iratanyagból kirajzolódó viszonyok és élethelyzetek  egyértelművé teszik a horogra akadt besúgó kilétét, aki a sajátjához  hasonlóan sógora, Tőkés László esküvőjéről is készségesen  beszámolt, és jelentéseit kivételes passzióval, elkötelezett gonoszsággal  küldte/mondta az egész – népes – Tőkés családról, apósáról,  dr. Tőkés Istvánról, valamennyi sógoráról és sógornőjéről.
 
Bartha  dr. esete valóságos nóvumnak számít, hiszen mind ez ideig úgy  tudtuk, hogy a házasság útján való  beszervezés kizárólagosan a KGB  vagy a STASI hírhedt ügynökségi gyakorlatának volt a sajátja.  Íme, egy jóhiedelemmel újból szegényebbek lettünk…
 
Június  folyamán Bartha dr. egyik besúgottja, a kommunizmus idején meghurcolt  Cs. Gyímesi Éva professzornő sokkoló részleteket hozott nyilvánosságra  a kolozsvári Szabadságban „STELIAN” vele kapcsolatos jelentéseiből.  Ezekből – egyebek mellett – az is kitűnik, hogy Bartha Tibor alias  „STELIAN” doktor úr rendkívüli elvetemültséggel a hippokratészi  esküjét is megszegte.
 
A  rendelkezésünkre álló dokumentumok alapján, bizton megállapítható,  hogy a Kolozsvár-kerekdombi kollaboráns saját nemzettársait és  hitsorsosait halálosan veszélyeztette. Besúgói tevékenységének  közveszélyes voltára és társadalmi közveszélyességére  vall az általa beárult személyek és személyiségek gazdag névsora:  Haraszti Miklós író (Mo.), Király Károly, Cs. Gyímesi Éva és  Doina Cornea, Jakab Gábor és Czirják Árpád, Ara-Kovács Attila,  Balla Zsófia, Dobai István, Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Beke  György, Kallós Zoltán, Benkő Samu, Imreh István, Lászlóffy Aladár,  Lászlóffy Csaba és Újvári Ferenc; Gáll Judith, Kovács Miklós,  Fekete József és Géczi István magyarországi, valamint Fésűs Erzsébet  és Salamon Rudolf külföldi állampolgárok; Nagy István, Dobri János,  Ferenczi Miklós, Demeter József és Ady Béla lelkipásztorok, valamint  Barabás Béla, Enyedi Mihály, Felméri József, Sallai János és  Balaton Zoltán családi barátok.
 
A  „STELIÁNOK” és tettestársaik leleplezése nem csupán a történelmi  és társadalmi igazságtétel megkerülhetetlen követelménye, hanem  legalább annyira: időszerű korparancs. A kommunista diktatúra  óta eltelt két évtizedben ugyanis a saját kárunkon győződhettünk  meg arról, hogy a múlt visszahúzó örökségével a hátunkon aligha  haladhatunk előre; hogy a múlttal való szembenézés, erkölcsi igazság-  és jóvátétel nélkül tényleges és valóságos rendszerváltozást  és megújulást nem remélhetünk. A „STELIÁNOK” alapjaiban  mérgezik meg és aknázzák alá – jövőnket.
 
Kolozsvár,  2009. június 25.
Tőkés László













