»

2023. november 16. csütörtök
In memoriam Szőcs Géza
2023. november 9-én a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében emlékeztek meg a tavaly nagy váratlansággal elhunyt Szőcs Géza költőről, születésének 70. évfordulója alkalmából.
Az egybegyűlteket – a Költő özvegyét, barátait, volt munkatársait – Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója köszöntötte. Szőcs Géza születésnapi ajándékképpen megjelentetett köteteit Farkas Wellmann Endre mutatta be, a következők szerint: emlékalbum Szőcs Géza 70 címen, a költő Összegyűjtött versei Balázs Imre József szerkesztésében, valamint Szilágyi Enikő színművész hangoskönyve a költő verseiből. A művésznő Szőcs Géza verseinek helyszíni előadásával is növelte a rendezvény fényét. Hasonlóképpen az az alkalmi kiállítás és filmvetítés, mely a Költő emlékét és szellemét idézte.


Tőkés László részvételével egykori harcostársa előtt tisztelgett. Életük összekapcsolódott az ellenállásban, a barátja által szerkesztett Ellenpontok szamizdat folyóirat hasábjain, valamint az RMDSZ hőskorának vezetőségében.
A megemlékezést követően az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szívélyes eszmecserét folytatott a szervezőkkel, amint az a mellékelt pillantfelvételek is látszik. (Fotó: Hegyi Júlia Lily/Petőfi Media Group) 
hírek
2023. december 6. szerda
Adventi első gyertyagyújtás Nagyvárad főterén
2023. november 21. kedd
Magyar Nemzeti Imareggeli
2023. november 20. hétfő
Makovecz-emléktáblát avattak Temesváron
2023. november 20. hétfő
Küldöttgyűlést tartott a Székely Nemzeti Tanács Marosvásárhelyen
2023. november 19. vasárnap
A XXI. Máérton
2023. november 16. csütörtök
In memoriam Szőcs Géza
2023. november 16. csütörtök
Filmbemutató az Urániában
2023. november 8. szerda
Reformációi emlékünnepély a bibliafordító szülőhelyén
2023. november 7. kedd
Tájékoztatás egy temesvári eseményről
2023. november 3. péntek
„Az életmentő templom” – Egyház, nemzet és szabadságtudat Tőkés László írásműveiben