Áttörni a közöny falát

A kevesebb magyar képviselő több románt jelent – vonta le a következtetést lapunknak Tőkés László. Az EP-képviselő arra figyelmeztet, hogy a magyar szavazók alacsony részvétele Brüsszelben is megbosszulhatja magát, nehezebb lesz a magyar ügyeket képviselni.

– A mostani választáson – bár nem egyénileg indul – húzóerő lesz-e az ön neve?
– A kampányban tréfásan azt mondtuk: ha én vagyok a húzóerő, akkor Szilágyi Zsolt, a negyedik helyen szereplő régi harcostársam a tolóerő. Félretéve a tréfát: remélem, hogy mindannyian húzzuk a listát, „húzzuk a szekeret” egy irányba. A felmérések azt mutatják, hogy az emberek jelentős többsége támogatja a Magyar Összefogás listáját, és dacára a pártpolitikai elvakultság diktálta elnöki tilalmaknak még a Magyar Polgári Párt helyi és megyei tisztségviselői is kiállnak az össznemzeti érdek mellett. És ez a válaszom lényege: ha a több mint húsz év alatt összegyűjtött erkölcsi-politikai tőkémet az erdélyi magyar közösségünk szolgálatába tudom álltani, akkor azt nem csak kötelességből teszem. A nemzet ügye mindennél előbbre való!

– Hogyan kommentálja a legfrissebb közvélemény-kutatási felméréseket, amelyek szerint a Magyar Összefogás listájáról csak két személy jut be a parlamentbe?
– Előfordulhat. Amennyiben magyar közösségünk közönyének a falát nem sikerül áttörnünk, és nem járulunk nagyobb számban az urnák elé vasárnap, akkor – mivel Romániának idéntől nem 35, hanem csak 33 képviselői helye van az Európai Parlamentben – a szokott arányunk két helyre lesz elegendő. A két magyarral kevesebb képviselő viszont ez esetben azt jelenti: két románnal több. A közvélemény-kutatások azt is mutatják, hogy ez a két román hely viszont a Nagy-Románia Párt jelöltjeinek fog jutni. És itt azért megosztanám a brüsszeli tapasztalataimat: ha román érdekről van szó Európában, nincsenek liberális, szocialista, demokrata románok. Csak románok vannak, akik egybehangzóan állítják, állították már több ízben: Romániában a kisebbségi helyzet modellértékűen megoldódott.

– Milyen részvételre számít vasárnap?
– Reményeink szerint példás részvétellel vétetjük észre magunkat egész Európában. Hiszen amint Orbán Viktor elnök úr erdélyi korteskörútján is hangoztatta: Trianon után először fordul elő, hogy a már uniós tagországok magyarjai egyszerre szavazhatnak – különböző államhatárokon belül élő, de ugyanazon magyar nemzet küldi képviselőit a közös Európai Parlamentbe. És Európában a voksok számának fényében rangsorolnak: ha erős magyar képviseletet delegálunk, számottevő nemzeti támogatással, akkor úgy állnak szóba velünk. Ha becsordogálunk, akkor hátrébb kerülünk a rangsorban, és akkor, mint az előbb jeleztem is, nagyon nehéz lesz a román és szlovák (!) érdekek mentén összezáró társnemzeteink képviselőivel akár szemben is magyar ügyeink képviseletét ellátni. Úgy tűnik, az anyaországban jól állunk.

– A legutóbbi európai parlamenti választáson sok szavazatot kapott egyes román megyékből is. Ezúttal is számít erre?
– A regáti, moldvai szavazatok 2007-ben minket is megleptek, mondhatni, kellemesen. Most azonban a helyzet nem ennyire egyértelmű. Akkor a pártpolitikából kiábrándult, Temesvár szellemét még valamelyest élő román honfitársaink adták rám a voksukat. Jelen pillanatban a kétharmados kormánykoalíció a legcsúfabb pártállami időket is meghaladó módon etnikai tisztogatást végez magyar tisztségviselőink között. Ezért erősödött fel az „etnikai” vonatkozás, és a román emberek mai napig nem értik, mi a bajunk. Mondtam is egy sajtótájékoztatón a román újságíróknak: látják, ezért kell autonómia. Ha eddig nem értették, most már kapiskálhatják, mit jelent, ha egy közösségnek nincsenek intézményesített, törvény által garantált jogai. Vagy megértették, vagy nem, de inkább igen – erről tanúskodik a csíkszeredai tüntetés román sajtóban való „elhallgatása”. Félnek attól, hogy a többségi román állampolgárok is megértik, mit jelent a demokráciadeficit.

– Ha a közös listán ön bejut az Európai Parlamentbe, milyen frakcióban fog dolgozni?
– Már 2007 telén az Európai Néppártba (EPP) kértem a felvételemet, hiszen a magyarországi elvbarátaink, a fideszesek, de a felvidékiek is e frakció kebelében dolgoznak, nem beszélve az RMDSZ-es kollégákról. Az Európai Szabad Szövetség (EFA) – amely a román vétó után soraiba hívott – lelkes, de kicsiny csoport. Hálás vagyok a sorsnak, hogy az európai autonomistákkal, regionalistákkal együtt tudtam dolgozni, és a jó kapcsolatot ezután is megtartjuk. De a következő mandátum egyik legfontosabb feladata az össznemzeti képviselet megteremtése. Ehhez erős magyar delegációt kell alkotnunk, ezért a néppárti tagság tűnik számomra a legcélravezetőbbnek. Az igazi az volna – és erre utaló, biztató jelek már vannak –, ha a magyarkérdésben pártszínektől függetlenül minden magyar EP-képviselő egyszerre, összefogva tudna mozdulni.

– Úgy tűnik, felső politikai szinten sikerült megvalósítani az összefogást. A szavazópolgárok szintjén is létrejött ez az összefogás?
– Amerre jártunk a kortes során, azt tapasztaltuk: kevés kivételtől eltekintve az emberek megértették: Európában csak egységes képviselettel tudjuk biztosítani érdekeink védelmét. Azt is megértették: a Magyar Összefogás nem azt jelenti, hogy most Markó Bélával egymás nyakába borultunk, elfeledtük a nézetkülönbségeinket. Nem. Viszont végre megteremtődött annak a lehetősége, hogy értelmes emberekhez méltó módon, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében megvitassuk a problémáinkat, és ha lehetséges, akkor konszenzusra jussunk a „nemzeti minimum” mentén. Másrészt pedig mindennek rendelt ideje van. Most zárójelbe kell tennünk minden személyes sérelmet, pártpolitikát, elvi-ideológiai különbözőséget. Léteznek kisközösségek, ahol viszont ez nem sikerül, ez tény. Vannak olyan helyek, ahol már rég nem beszélhetünk „nemes versengésről” a pluralizmus jegyében, hanem személyes pankrációkról van szó. Egyik ember alázza/gyalázza a másikat, övön aluli ütéseket adnak és kapnak, a falu meg nem érti. Ez teljességgel független a politikától, a választás szabadságának is megcsúfolása. Azon kellene elgondolkodnunk, ha mindenre „nem”-et mondunk, akkor hogy lesz ebből „igen”. A tulipán/fenyő gyűlöletéből hogyan fog születni autonómia? A közösségünk jövőjét nem áldozhatjuk fel annak oltárán, hogy „a komám visszaütött”.

– Ha értékelni kellene a másfél éves brüsszeli tevékenységét, akkor mit tartana a legfontosabb megvalósításának?
– Több dolgot is kiemelhetnék, hiszen a nagyon szűkre szabott mandátum alatt kollégáimmal mindent megtettünk, ami emberileg megtehető volt, sőt, állítom, néha annál többet is. Sorrendben a legutolsó: sikerült elfogadtatnunk az Európai Parlament plénumán egy határozatot, amelyben az EP elítéli a kommunizmus bűneit, ennek jómagam is társszerzője voltam. Gondoljunk csak a Duna-deltába, a fekete-tengeri csatorna „őrületéhez” kivezényelt áldozatainkra, a besúgottakra, az egész életükre megnyomorítottakra – és mindannyiunkra, akiknek életét tönkretette a kommunista diktatúra. A kivégzetteknek, az ártatlanul meghurcoltaknak jár a kegyeletteljes emlékezés, valamint az elégtétel. Miközben a volt szekusok magas állami nyugdíjukat élvezik. Nem rendjén való. Első lépésként tehát szükséges volt ez az európai határozat, az őszinte múltfeltárást folytatnunk kell. 2008 adventjében európai Biblia-kiállítást rendeztünk az Európai Parlament brüsszeli főépületében, a kiállítás fővédnökségét Sólyom László köztársasági elnök vállalta, és maga Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke nyitotta meg. Ez is jelzi, mennyire szüksége van keresztény hitünkre, értékeinkre a mostani szekuláris, szabadpiaci alapokon nyugvó Európának. Fontos volt, hogy – Románia történetében először – Erdélyben, Székelyföldön tartotta egy EP-frakció a kihelyezett frakcióülését, 2008 nyarán a Zöldek–Európai Szabad Szövetség csoportjának mutattuk be Erdélyt, erdélyi magyar közösségünk, kiemelten a székelység értékeit és problémáit. Hogy el tudjuk képzelni: miután Marosvásárhelyen – a volt Székelyvásárhelyen – megtartottuk kétnapos konferenciánkat neves meghívottakkal, úttalan utakon átverekedtük magunkat Sepsiszentgyörgyre, ahol az európai autonomisták a Székely Nemzeti Múzeum tárlatában gyönyörködve feledték az út „megrázkódtatásait”. De származékos eredményként könyvelhetjük el azt is, hogy megválasztásomat követően végre akkreditálták a Partiumi Keresztény Egyetemet, majd’ négy év törvényhozási huzavona után.

– Milyen tervei vannak a következő mandátumra? 
– Ha erdélyi magyar közösségünk bizalmat szavaz nekem, nekünk, akkor egyik legfontosabb célkitűzésünk a „nemzeti integráció”. Ha van koszovói, tibeti ügy, akkor beszéljünk végre a magyar ügyről is. A trianoni évforduló közeledtén akaratlanul is eszünkbe jut a „vonalzó igazsága”. Európai nagyhatalmak húzták akkor a határokat, és például akkor is létezett román lobbi, azért sikerülhetett nekik Erdély elcsatolása. Most mi nem akarjuk a nemzetállami határokat megváltoztatni, hiszen az egységesülő Európában ez már majdhogynem értelmetlen kérdés (tessenek arra gondolni, hogy egy személyivel gond nélkül keresztül-kasul utazhatjuk az EU-t). A határokat nem megváltoztatni kell, hanem lebontani, és elsősorban a mi fejünkben. Egy a nemzet! Ezt kell megélnünk (újra), és ennek jegyében kell dolgoznunk az Európai Parlamentben is. Nem mindegy, hogy egy másfél-két milliós erdélyi közösség követeli mondjuk a jogsérelmet, vagy egy tizenötmilliós, erős Kárpát-medencei közösség óvja nemzetrészeit. Ráadásul fel kell számolnunk a kommunizmus átkos örökségét is, mert meggyőződésem, hogy december 5-e nem annyira Trianon, hanem inkább a kommunista diktatúrák „be nem avatkozás politikájának” a következménye. Továbbra is folytatnunk kell Európa keresztény jellegének megerősítését. És ami talán kiemelkedően fontos: el kell érnünk egy egységes európai kisebbségvédelmi rendszer kidolgozását, mert az Unióban minden hetedik ember kisebbségi sorsban él. Európa jövője múlhat ezen! A kampány során többször is éltünk egy Tamási-parafrázissal: „Azért vagyunk Európában, hogy otthon legyünk benne.” Ebben minden benne van.

Hargita Népe, Kozán István