2024. május 20. hétfő
Send this article Print this article

Átadták az idei Wagner-Nándor díjakat

A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Sulyok István utcai épületének amfiteátrumában került sor 2024. május 16-án, a Tudományos Diákköri Konferencia keretében a Wagner Nándor szobrászművész szellemi örökségét ápoló, budapesti székhelyű Academia Humana Alapítvány díjkiosztó ünnepélyére.



A közel húsz éve útjára indított pályázatra az egyetem képzőművészeti szakának hallgatói nyújthatták be munkáikat. A pályázat idei címe A mi Körösünk, ami a Nagyváradot átszelő Sebes-Körösre utalt.
Megnyitó beszédében Tőkés László püspök, az egyetemet alapító és annak jogi hátteret adó Pro Universitate Partium Alapítvány elnökeként az Academia Humana Alapítványt méltatta az együttműködésükben megvalósuló pályázat vonatkozásában. Hálával emlékezett meg Wagner Nándor helybéli születésű szobrászművészről (1922–1997), akit a II. világháborút követő impériumváltozás vetett Budapestre 1946-ban, ahonnan az 1956-os forradalomban játszott szerepe miatt kényszerült Svédországba távozni. Röviddel halála előtt, már a Távol-Keleten élve, József Attiláról készült remekbe szabott szobrát hagyta szülővárosára, melyet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közreműködésével avattak fel a mai Petőfi parkban, a volt Schlauch-kert központi helyén 2005-ben.
A család nemzetközi napja (május 15.) alkalmából Tőkés László a szobrászművész nemes gondolatainak megidézésével szólt a tradicionális japán nagycsaládról, Wagner Nándor Akiyama Chiyoval kötött házassága nyomán választott új hazájáról. „Sokat gondolkodtam azon, hogy mi a japán kultúra lényege” – írta volt a művész. „Tudod mi? Hogy együtt volt a nagy család, a nagyapa, a nagyanya, az apa, az anya, az unokák. (…) ez összetartotta a nagy családot. És az iparosodás következtében a nagycsalád széjjelbomlott (…) Most valláserkölcsi alap sincs, szülői erkölcsi alap sincs (…) Az amerikaiak jönnek a maguk demokratikus tanaival, holott nem demokraták. Csak a pénz, pénz, pénz és pénz számít! És a pénz miatt a japánok elvesztik a saját szabadságukat” – zárta az idézetet a püspök az erdélyi nagycsaládi hagyományokkal párhuzamot vonva és a 127. zsoltár idevágó részét idézve.
A pályázók idén 1-2 perces audiovizuális munkákkal jelentkezhettek, a beküldött 42 pályamunkát egy öttagú zsűri értékelte, a nyertesek pedig a Wagner Chiyo által alapított díjakat vehették át Kiss Sándortól, az Academia Humana Alapítvány elnökétől. A díjazott videókat az eredményhirdetés előtt meg is tekinthették a jelenlévők. A két első díjazott Bánya Petra és Kosztándi Kincső, a két második Kubanek Levente és Laczi Lóránd lett. Dicséretet kaptak: Ercse Zsuzsanna, Pintér Koroknai Viktória, Kiss Virág, Meleg Dávid és Szövérfi Tamás. Minden díjazott az elismerő oklevélen kívül kapott egy Wagner Nándor-monográfiát, az elsők és másodikok pedig pénzjutalmat is. 




hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010