2016. június 7. kedd
Send this article Print this article

Tájékoztatás a Marosvásárhelyen érvényesülő magyarellenes hatósági gyakorlat ellen az Európai Bizottsághoz benyújtott panasz tárgyában

Folyó év március 11-én Tőkés László erdélyi EP-képviselő ún. írásbeli választ igénylő kérdést intézett az Európai Bizottsághoz, melyben a marosvásárhelyi magyar közösséget sújtó hátrányos megkülönböztetés ellen emelte fel a szavát.



 A közismert helyhatósági visszaélések és zaklatások bemutatása nyomán a műfajában 200 szóra korlátozott terjedelmű felszólalás ezzel a kérdéssel zárul: „Mely mechanizmusok révén kérheti számon a Bizottság Romániától a diszkrimináció tilalmára, illetve az emberi és kisebbségi jogokra vonatkozó, a tagállamokra nézve kötelező érvénnyel bíró előírások betartását?”
A Bizottság május elején érkezett sommás válaszát a „nesze semmi, fogd meg jól” közmondásos megfogalmazásával jellemezhetjük. Vera Jourová jogérvényesülésért felelős európai biztos (képünkön) ugyan példás formában tesz bizonyságot „a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása”, illetve a nemzeti kisebbségek hátrányos megkülönböztetésének tilalma mellett – mindazáltal azzal hárítja el a jogos panaszt, hogy „a Bizottság alapvetően nem rendelkezik hatáskörrel a kisebbségek tekintetében (…), illetve a regionális és kisebbségi nyelvek használatát szabályozó rendszerrel kapcsolatos ügyekben”.
A magyarellenességéről elhíresült Dorin Florea polgármesterré való újraválasztatása a politikai időszerűség erejével állítja a figyelem középpontjába mind erdélyi nemzeti közösségünk jogfosztottságának, mind az Európai Unió nemzeti kisebbségek iránti cinikus érdektelenségének a kérdését.
 


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010